Sértődötten elrobogott, oda a nyár,

az alkony szürke színű ködruhában jár.

Vadludak szállnak Délre a házak fölött,

a kertekbe az elmúlás beköltözött.

Futott a forró nyár, a szerető barát,

összefogva, begombolva már a kabát.

Melegre költöztek a vándormadarak,

bezzeg a károgó varjúk maradtak.

Minden, de minden csak harmónia dolga,

a természetnél az ember csakis szolga.

Játszadozik a szél, hajladoznak a fák,

zizzen a falevél, csupaszon ring az ág.

Csak vigyázd, szolgáld az eljövő holnapot

,emlékül maradó meleg, nyári napot

A nyár emlékét idézi még a gyengélkedő napsugár,
De érezzük már, minden szép nap lassan-lassan tovaszáll.
Ritkulnak a fák lombjai, avar lepi be a tájat,
A lemenő Nap vörös fénye elnyújtózva ásít párat.

Elmúlik minden, mi szép volt, búcsút intve e világnak,
Lehullik a levelekkel minden öröm, s minden bánat.
Helyükön csak sivár ágak hirdetnek egy szebb világot,
Egy életteli, nyüzsgő létet, mit szem eddig csak ott látott.

Hűvös szellő suhan végig, borzolja az emlékeket,
Felkap néhány falevelet, s egy másik helyre teszi őket.
Minden perc és minden óra így kerül le egyre mélyebb
Rétegébe emléküknek, s így lesz minden emlék még szebb.

 

Az ősz oson ágról-ágra és a tájra száz színt lehel,

pompázik a fáradt sárga bíborszínű levéllepel.

Platán rázza dús üstökét,ring,

száll a sok száraz gyermek,

ők, kik itták a Nap fényét,

rőt szőnyegben lesznek egyek.

Gesztenyéknek tüskés ágya,többé nem véd, nem oltalom,

szelíd barna szemek fázva gurulnak szét az avaron.

Hideg az éj, harmat fénylik,Nap ereje is fogytán már,

fáradt, bár még fel-fel izzik,elbúcsúzik, elköszön a nyár