Itt van az ősz,és a fákról hullanak a levelek,

levetkőzi szép ruháját a gyönyörű természet.

Az erdei utat is avarszőnyeg lepi,

könnyű kabátomat hűvös szél lengeti.

Rőt színekben pompázik minden, amerre nézek,

zizegő falevelek törik meg a csendet.

Lassan pihenni tér fű, fa, virág, bokor -t

élen olybá lesznek,mint fehér porcukor.

Aludjál most szép természet álmodd át a hideg telet,

s újra öltsél pompás ruhát,ha majd jő a kikelet.

Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
Hidegebb már
a napsugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
odavan a nyár is.

Sarkadi Sándor






Kányádi Sándor
Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll. lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja
a hosszú napokat.




 

Hajnalnak lehelete oly érces már,

nyugodni készül a megfáradt nyár

.Nappalnak melege  még lágyan simogat,

de éjeknek hidege már tűz mellé hívogat.

Pihenni vágyik a megfakult nyár,

s színeit borítá a búsuló homály.

A vérvörös alkony hűs szelet ígér,

s az éledő ősz biz hatalmat remél.

Csalfa bájaival altatni akarja,

a friss avarral meg puhán betakarja

Ősz-apóka köpönyege,hej,de tarka-barka.

Úgy látszik,hogy sárga,piros falevélből varrta.

Tarka-barka köpenyének sok a zsebe, ránca,

hull a dió, hull az alma,ha köpenyét rázza.

Szereti is ősz-apókát a sok apró gyerek,

Gyümölcsöt ad a lehullott falevelek helyett.

Gyönyörű ősz van!

Fénylik az októberi délután.

Beérett a termés, nincs már gyümölcs a fán.

Ökörnyálból ezüst fonódik,

zizegnek a sárga levelek.

Gyönyörű ősz van!

Minden csendes, megelégedett.

Ezerszínű kedves nyár: elszállt tarka lepke.

Csitri – csivi fecskék sem ülnek az ereszre…

Hosszú, nagy vakáció: már csak emlék, álom –

Szép volt, jó volt, s hogy eltelt, kicsit még sajnálom.”

"Ősz barangol" már a fák között,

szívembe is csendje költözött.

„Kóró lett a fényes laboda”

piros levelén rozsda foltja.



Lombsátorát bontja az erdő,

nap sugarát rejti a felhő.

Néha-néha makkok koppannak

avar zörren lépteim alatt.



Oly megható e kép, e látvány,

a lélek, beleborzong árván.

Tükrében látja saját sorsát,

érzi gyarló, ember mivoltát.



Mint ősszel fákról a levelek,

évek múltba hullnak, elmennek.

Időm örvénylő tengerében,

vajon hova sodor a végzet?



Ha beszállok hit csónakjába

remény - szél visz a célirányba,

Végül majd, hogyha partot érek,

szeretet szigetére lépek.
 

Ősz így is, úgy is

Megjött az Ősz, s ecsetét elővette,
Tarka színeket festett a falevelekre.
Sárgát kavart, hol gyönyörű vöröset
Rajzolt sok-sok apró narancsos köröket.
Szebbnél szebb színek olvadtak egymásba,
S lett az erdő a szivárvány pompás földi mása.

Kéklő égen bárányfelhők között,
Ezernyi fecske cikázva körözött,
Készülődnek lassan indulnak az útra,
Szólítja az ösztön őket a tengeren túlra.
Rájuk szegezem fájó, bús szempillantásom,
"Gyertek Tavasszal, csicsergő ezernyi barátom!”

Szél támad fel, az avarba belefúr,
Tudja nem sokára Ő lesz itt az úr.
Fölkap egy levelet, s meg is forgatja,
Roppant erejét Nékem ekképp fitogtatja.
Mosolyogtam magamban: Ez aztán az erő!
De eszembe jut mikor hatalmas fákat tépett ki Ő!

Haza indulok apró andalgó léptekkel,
Keverem a jelent a múltbéli képekkel,
Eszembe jutnak rég feledésbe merült arcok,
Történetek, lelkemnek kedves meghitt pillanatok.
Az őszi természet szépsége szomorúsággal keveredik,
Mert az idő, mit Nékem kiszabtak egyre gyorsabban telik!
Tóth János

Simon István: Késő ősz

Aranyszegélyű fellegek
között szállnak a vadludak.
Alkonyul,-látni sem lehet
őket, csak hangjukat
hallani.
Nincsen már hegedűs tücsök,
csak kósza eső van, ami
csipeg-csöpög a fű között.
Ezüstös dér, vagy ropogó
hóharmat lesz reggelre itt.
A vetésekre takaró,
bizony az kell kikeletig.
A fának ködszakálla van,
Meglengetik a szelek,
s így hajtogatja hasztalan,
hogy esik, szédül lefele
utolsó
ágrólszakadt levele.

Geisz László: Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este,
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste,
fejét lehajtva,
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren,
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben,
dallamát zengi,
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül,
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már,
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet,
és a természet,
pihenni tér.

Az ősz lassan érkezik…

Lassacskán, lustán érkezik
Lágy őszi szellő, fújdogál
Melegnek érzed fuvallatát
Már hűvösebbek az éjszakák

Zöldek még a fák, a bokrok
Pompázatos látványt nyújtva
Megvan még, a zöld korona
Még nem bóklásznak az avarba

De mindjárt itt lesz a szép ősz
Színesre vált át a zöld tájkép
Ezerszínűek lesznek a lombok
Földre hullanak a falevelek

Elmúlik a meleg nyár, vége
Jön a szép, színes ősz, végre
Ilyenkor sétálnék az erdőbe
Kis ösvényeken, kettesbe

Bokáig lépkednék az avarba
Amikor már mindent betakar,
Érezném az illatokat, a levegőbe
Beszívnám az ősz, friss illatát