Oldalak

Pünkösdi rózsák

 

 

Ha anya vagy,

sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban.

Egy anya mindig kétszer gondolkodik:

egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.
     Sophia Loren   


 
Szegény rokon: mindig távoli rokon.
     Móra Ferenc   
   
       
A fiatalok álmodják mindig az igazit,

de az ágyukat az öregek vetik meg.
     Garas Dezső   

   
Ha egy makulátlan és kifogástalanul rendezett

házban élnék, szeretet pedig nem lenne bennem,

akkor nem édesanya lennék, hanem házvezetőnő.
     Yvonne Schwengeler   

   
Sose szégyelld a származásodat.

Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik,

de azokat észre sem kell venni.
     Joanne Kathleen Rowling   

 

 

 

Még csak egymagam valék
Tavaly ilyentájban,
Az idén már kettecskén
Vagyunk a szobában.

Furcsa lesz, ha már ez egy
Darabig majd így mén:
Esztendőre hármacskán,
Azután négyecskén.
     Petőfi Sándor   

   
Én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező,

mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem,

akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben,

megadott szabadságban rám zúdítottak mindent,

ami valaha életükből kimaradt.
     Szabó Magda   

   
Csodálatos az, amit egy nő megbír! –

Egy nő, aki anya; – egy anya, aki szeret.
     Jókai Mór   

   
Az asszony a ház lelke, a család szíve volt. (...)

Hivatása nem csupán abban áll, hogy szeresse otthonát,

a házimunkát (mert nem esik le az aranygyűrű az ujjáról,

ha jól főz, állatokat tart és kertészkedik),

hanem attól is, hogy a serdülő ifjúságból jó katonákat,

jó magyar asszonyokat neveljen a köznek. (...)

S nem közönséges szív dobogott az olyan nő keblében,

aki kettős feladatában egyformán megállta a helyét.
     Jankovich Ferenc   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pünkösdi rózsák hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp