Oldalak

Rafal Olbinski képei

 

 

A fantázia persze ki tud nyitni minden ajtót:

megfordítja a zárban a kulcsot, és bebocsátja a rettegést.

Truman Capote

 

Az emberiség fejlődése hihetetlen ütemű, minden egykori álmot felülmúló.

A legmerészebb fantázia is ólomlábakon jár a valósághoz képest.

Bay Zoltán

 

A szerelem a vágy, amit a fantázia dagaszt.

Móricz Zsigmond

 

Minél kevésbé felvilágosodottak és értelmesek az emberek,

annál több buzgalmat mutatnak a vallás iránt.

A lelki vezetőik által felizgatott asszonyok minden felekezetben

vakbuzgón kardoskodnak olyan nézetek mellett,

amelyről nyilvánvalóan semmilyen fogalmuk sincs.

A teológiai viták során a nép vadállatként ront rá főleg azokra,

akik ellen a papok uszítják.

Mélységes tudatlanság, túlzó fantázia, határtalan hiszékenység

, gyatra értelem - ezek a tulajdonságok jellemzik

az ájtatosokat, a vakbuzgókat, a fanatikusokat és a szenteket.

Hogyan lehet józan belátásra bírni az olyan embereket,

akiknek csak az az elvük, hogy vezettessék magukat

és soha semmit se vizsgáljanak meg önszántukból?

Vezetőik kezében az ájtatosok, az egyszerű emberek nem egyebek,

mint automaták, amelyeket kényük-kedvük szerint mozgatnak.

Jean Meslier

 

 

 

Az én hitem értelmi hit, nem fantázia.

Gárdonyi Géza

 

Az erőfeszítés és a fantázia kombinációjából születik az öröm -

vagyis abból, ha részesei vagyunk a dolgoknak.

Andrew Matthews

 

Értelem nélkül üres képzelgés a fantázia,

képzelőerő nélkül terméketlen az ész.

Julian Baggini

 

Furcsa (...) volna időt vesztegetni olyan sajátságos valaminek kifürkészésére,

mint aminő az emberi fantázia.

Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj

 
 

Minden csorbát kiköszörül, minden sarkot legömbölyít,

minden árnyékot elmellőz a fantázia,

ez a lelkiismeretlen, mindannyiunknak saját szája íze szerint hazudó...

Széchenyi Zsigmond

 

Ha jobban odafigyelünk, rájöhetünk arra

hogy mennyit félünk feleslegesen.

Ugyanis igen gyakran a képzeletünk áldozatai leszünk.

A fantázia óriási jelentőségűvé tud növelni helyzeteket,

félelmetes mumusokká fújja fel őket.

Popper Péter

 

Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva,

bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember

bizonyos határokat, bizonyos kapukat.

Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia?

Nem hiszem.

Aztán felmerül az emberben a kérdés:Istenem!

Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké?

Tudod, mi szabadít meg a fogságból?

A mélységes, komoly szeretet.

Ha vannak barátok, testvérek, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal,

mágikus erővel a börtönt.

Vincent Van Gogh

 

 

A franciák szerint igazi fantáziája annak van csak,

aki látni tudja a valóságot.

Ez a képesség ritka.

Az emberek azt hiszik, a fantázia egyértelmű

valamilyen soha nem létezett tünemény megálmodásával.

De a soha nem létezett tüneményeknek nincs kezük,

sem lábuk, olyanok, mint a griffek, s aminek nincs köze a valósághoz,

az unalmas és gyermekes.

Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt.

Márai Sándor

 

A kínzó betegség, a reménytelen nyomor, a csüggedt vénség,

a felépíthetetlen rommá égett szív, a tekintet elhályogosodása,

az elpusztult fantázia és az elakadozó lélegzet: azt tanácsolja,

hogy többé keresnivaló nincs az emberek között,

a négy falon túl, a zajgó életben.

Krúdy Gyula

 

A fantázia csapongása olyan, mint a lepke... mielőtt rabul ejthetnéd, tovaszáll.

Lucy Maud Montgomery

 

A feleség vagy felvállalható barátnő jelenti a kővárat a férfi számára,

ami biztonságot nyújt, reális, és lehet rá építeni a továbbiakban.

Igaz, hogy a végtelenségig unalmas, és nincs benne túl sok fantázia.

Szalai Vivien

 

 

 

 

 

 

 

 

Rafal Olbinski képei hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.01 mp