Oldalak

Reménykeltő gondolatok az újévre

 

A legcsekélyebb adományért is légy háládatos,
s méltó leszel nagyobbak vételére.

(Kempis Tamás)


Aki Isten kegyelmét meg akarja őrizni, legyen hálás,
ha kegyelmet kap, és béketűrő, ha az tőle eltávozik.

(Kempis Tamás)


Másokért könyörögni annyi, mint Krisztussal együtt munkálkodni.
Ő is könyörög az Atyánál az emberekért.

(Spurgeon)


Ne feledd, mindenkinek vannak gyengeségei!
Az életben azok a győztesek, akiket a gyengeségeik
nem korlátoznak.


Az a madár, mely két fán lakik, egyiken sem rak fészket.
Az a lélek, amelyik a kegyelem és a cselekedet érdeme között ingadozik,
nem talál soha nyugvópontot.

(Spurgeon)


A szeretetet gyakrabban szoktuk dicsérni, mint gyakorolni.

(Fosdick)


"Hallgasd, hogy mit üzen az éj.
Hallgasd, hogy susog a szél..
Halld meg!- a létezés mit beszél..... Hallgasd és élj!"

Pataki Erzsébet Édua


Gondoskodjatok arról, hogy akivel találkoztok,
boldogabb legyen a veletek való együttlét után, mint amilyen előtte volt.

(Teréz anya)


A szívemnek megvannak a bizonyítékai, amiről az ész semmit sem tud.

(Pascal)


Szeretlek és tudok közönnyel szólni véled,
Semmim sem árul el, nem tudja senki még:
Szent titkom s szent kinom. Esküdtem: amig élek
Csupán szeretlek én, de semmit nem remélek -
Láthatni arcodat, e boldogság elég.

Alfred de Musset


Hegedűszó feledteti magányos világom,
Kövek sivatagában te vagy az én virágom.
Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,
Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.
Ha szánsz rám ma, holnap, minden nap egy percet,
Maradok a hű híved, őrizem a szíved.

Punnany Massif


Én nem tartom sokra azt az embert, aki ma nem bölcsebb, mint tegnap volt.

(A. Lincoln)

Valaki napról napra türelmetlenül figyeli a körtefáját, érik-e már a gyümölcse.

Ha megpróbálná erőszakolni e folyamatot,

tönkretenné a gyümölcsöt éppúgy, mint a fát.

De ha türelemmel vár, ölébe hull az érett gyümölcs."

(Abraham Lincoln)

 

Ha törődsz vele, hogy mire becsülnek, értékes emberekhez kapcsolódj,

hiszen jobb egyedül, mint rossz társaságban.

(George Washington)

 

Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.

(Albert Schweitzer)

 

Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl,

ha találkozunk egy másik emberi lénnyel.

Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak,

akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt. (Albert Schweitzer)

 

Egy bölcs ember több lehetőséget csinál, mint amennyit talál.

(Francis Bacon)

 

Minden boldogság bátorságból és munkából fakad.

(Balzac)

 

A megszokás következtében még a legragyogóbb tehetség is veszít magából.

(Beethoven)

 

Bátorsággal minden elérhet az ember, ha jogos.

 (Beethoven)

 

 

Nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből,

hogy szebbé tegyünk valamit.

(Beethoven)

 

Tartós örömet csak magadban és hivatásodban lelhetsz.

(Beethoven)

 

Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot.

(Boccaccio)

 

Egy homokszemben lásd meg a világot,

egy vadvirágban a fénylő eget,

egy órában az örökkévalóságot,

s tartsd tenyeredben a végtelent.

(William Blake)

 

Ostobaság a gyávaság ruhája.

(William Blake)

 

Rossz szándékkal mondott igazság többet árt, mint bármely hazugság.

(William Blake)

 

Egy értelmes ember elég jó társaság önmagának!

(Emily Bronte)

 

Nincs nagyobb boldogság, mintha szeretnek bennünket. 

(Charlotte Bronte)

 

Bolond gondolatai mindenkinek vannak,

csakhogy a bölcs nem mondja ki őket.

(Wilhelm Busch)

 

A holnap utcáján az ember a soha házába érkezik.

(Cervantes)

 

...történetednek olvasásánál a búskomor mosolyra fakadjon,

a derűs még jobban felviduljon, a gyarlóbb elméjű ne unatkozzék,

az elmés bámulja találékonyságodat, a komoly ne becsmérelje,

a tanult kénytelen legyen magasztalni.

(Cervantes)

 

 

Reménykeltő gondolatok az újévre hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.004 mp