A rózsáról elsősorban a szépség
és a szerelem jut eszünkbe.
Ezt a virágot szépsége, illata,
előkelősége, változatos színei miatt
a „virágok királynőjének” is nevezik.
A néphagyomány inkább női jelképnek tartja,
és ilyen elterjedt női név is egyben.
Népdalaink őriznek egy régebbi jelentést is:
a rózsa a szerelmesek neve.
A Két szál pünkösdrózsa kezdetű dalunkban
nem a kertben nyíló rózsáról van szó, hanem azokról,
„ki egymást szeretik”.
A rózsa a kibontakozott teljességet jelképezi.
Szirmainak száma szerint más-más jelentése lehet.
A legtöbb ábrázolásban ötszirmú, mint a csipkerózsa
(népmeséink, balladáink legelterjedtebb virága).
Az ókori hitregékben a rózsa az istenek
és a királyok szent virága volt.
Az indusok és görögök a rózsát az istenek ajándékának tekintették.
Afrodité kedvesének, Adonisznak a véréből piros rózsák sarjadtak.
Indiában törvénybe foglalták a királyhoz vitt rózsáért kapott ajándékozást.
Igen megbecsült virág volt a rózsa minden uralkodói háznál.
A templomok, valamint az uralkodók lakosztályának fontos dísze volt.
Számos indiai mese szól arról, hogy Laksmi,
a szépség istennője az éppen kifakadó rózsabimbókból született.
Feltehetően ez alapján lett a rózsa a keleti népek szent virága.
A babiloni hagyományban
a rózsa a tisztaság és erkölcsösség virága.
A virág az esszénusoknál az öröm jelképe volt.
A szufi irodalomban a rózsa
az élet örömeinek, a tüskéi pedig
a fájdalmak megtestesítői.
A perzsák szerint maga Allah jelölte ki a rózsát a virágok királynőjévé.
A rómaiaknál a különleges cselekedeteket ezzel a virággal jutalmazták:
az erkölcsi tisztesség jele volt.
Nagyobb ünnepeken rózsaszirmot szórtak szét a téren.
Népszerűségéről árulkodik az, hogy ezekben az időkben még
a Róma körüli termőföldeken is rózsát termesztettek,
miközben a gabonát más országokból importálták.
A római hagyomány Vénusz virágának,
a tavasz jelképének tartja a rózsát.
A május Vénusz hava volt, és akkor tartották Rómában a rózsaünnepeket.
A rózsát paradicsomi virágnak tartották, amelyen a tövisek
csak a bűnbeesés után jelentek meg.
A középkori Franciaországban a hallgatás
és a tapintatosság jelképeként a legmegbecsültebb virág volt,
csak külön engedéllyel lehetett termeszteni.
Megtörtént, hogy az uralkodók címerébe került rózsa az ellenségeskedés,
a háború jelképe lett: Angliában a fehér és vörös rózsa
két rivális nemzetség között dúló háború jelévé vált.
Ezt a 30 évig tartó háborút a mai napig a „rózsák háborúja”-ként emlegetik.
A sokszirmú rózsát Kínában és Indiában a lótusszal azonosítják.
Az indiaiak szerint a szépség,
a tökéletesség, a lélek, a szív jelképe.
Kínában a rózsa a négy évszak lezárásának virága,
a „négy nemes” egyike.
Inkább az ifjúságnak a szimbólumaként tartják számon.
Nem véletlen, hiszen már tudjátok,
hogy a tavasz a teremtés, a megújulás ideje.
Ezért a tavaszi virágok mind az ifjúságra emlékeztetnek.
A rózsa erős jelképisége
a keresztény világot is meghódította,
és Szűz Mária szent virága lett.
Úgy tudjuk, hogy rózsafüzért eredetileg összepréselt rózsaszirmokból készítették.
Ma is szokás a rózsa szárából kifaragni a füzér szemeit.
A legenda szerint Szent Domonkos Máriától kapta az első olvasót,
s azt Miasszonyunk rózsakoszorújának nevezte el.
A rózsa szent hagyományként élő
rítusok kelléke is.
Sok helyen úrnapján az abban az évben elsőáldozó gyermekek
rózsaszirmokat hintenek az oltáriszentség elé.
Ugyancsak nagyobb alkalmakkor szokás virágokat
vagy virágszirmokat szórni az ünneplés színhelyére
vagy az esküvőről éppen távozó ifjú pár elé.
A mi meséink hőseit nemtől függetlenül gyakran Rózsának hívják,
arcukon rózsa nyílik, vagy rózsát nevetnek
. A Rózsát nevető királykisasszony azonos Vénusz istennővel,
Tündér Ilonával, aki gyöngyöt sír és rózsát nevet.
Amikor mezítláb jár, aranyvirágok nyílnak lábai nyomán.
A Három farnasi lány című kalotaszegi mesében
a jószívű lánynak egy galamb azt kívánja, hogy „ahányszor megmosdik,
mindenkor egy pár aranyrózsa csattanjon le a szemiről.”
Az újjászületésnek is jelképe a rózsa:
az elhunyt szerető sírján piros rózsa
vagy rozmaring nyílik
(Ördögszerető, Kádár Kata)
.De nem csak a népköltészetben találjuk meg a rózsa motívumát.
Ennek a virágnak a szépsége sok költőt, írót, művészt megihletett.
