Oldalak

Szent Miklós

 

 

 

Szent Miklós élete
Az egyik legnépszerűbb szentet a szegények pártfogójaként,
önzetlen ajándékozóként tiszteli a világ.
 
A fennmaradt történetek és egyházi hagyomány alapján valószínű,
hogy a vele kapcsolatos legendakincsben több férfiú alakja ötvöződik.
 
Miklós Kr. u. 245 körül született a kis-ázsiai Patarában, gazdag szülőktől.
Kisgyerekként árvaságra jutott, érsek nagybátyja felügyelete alatt
egy kolostorban nőtt fel.
Maga is a papi hivatást választotta.
A legenda szerint Myra érsekének halálakor
isteni sugallatra Myra városába indult.
 
Ott eközben a legidősebb püspök látomásban parancsot kapott Istentől,
hogy azt válasszák meg érseknek,
aki a következő hajnalon legelsőként megy a templomba imádkozni.
Ez az ember Miklós volt. Így került csodás körülmények között
a myrai érseki székbe.
 
Több mint fél évszázadon át vezette a város keresztényeit
az akkor még igencsak pogány világban.
Vagyonát a szegények és árvák megsegítésére fordította,
így már életében szentként tisztelték.
 
 
 
 
Noel Baba, azaz Ajándékozó Apa néven nevezték.
342. december 6-án halt meg, ezért máig ezen a napon
emlékezünk rá.
 
 
Ekkor ajándékozzák meg december 6. előestéjén a gyerekeket
a keresztény országokban.
Az ajándékozás módja, ideje, az ajándékozó személye
sokat változott az évszázadok során.
Az ünnephez köthető szokások országonként ma is eltérőek.
 
A kereskedők védőszentje
 
„Egyszer Lyciában a rossz esztendők után nagy lett az éhínség.
Itáliában azonban bő termés volt, s egy szicíliai kereskedő
sok gabonát vásárolt össze, melyet értékesíteni akart.
Ennek álmában jelent meg Szent Miklós és arra kérte,
hogy Myrába rögtön élelmet szállítson.
 
A kereskedő fölébredve azt hitte, hogy csak egyszerű álom volt,
de a markában három darab aranyat szorongatott,
amelyet Szent Miklós adott neki előlegül.
Hajójával rögtön Myrába evezett, ahol az érsek
az egész szállítmányt megvette tőle, és kiosztotta a szűkölködők között.”
 
E történetre emlékezve tisztelik máig patrónusukként Szent Miklóst a kereskedők.
 
 
 
 
A Mikulás, a Télapó és a Santa Claus
 
A Szent Miklós személyéhez kapcsolódó ajándékosztás
minden keresztény országban ismert, de hogy ez mikor is kezdődött,
ma már kibogozhatatlan.
Egyes források szerint már az ókorban is voltak olyanok,
akik Szent Miklósra emlékezve december 6-án megajándékozták egymást.
 
Más források arról tanúskodnak, hogy francia apácák
ajándékoztak először ezen a napon, a 11. században.
A szokás a 16. században terjedt el széles körben Európában,
különböző változatokban
 
. Magyarországon a 19. század közepe óta ajándékoztak,
kezdetben a polgárság körében.
 
 
 
 
A magyar gyerekeket a Mikulás vagy a Télapó ajándékozza meg
december 6. előestéjén.
A gondosan kipucolt cipők az ablakban várják, mert azon át közlekedik,
nem pedig a kéményben, mint az angolszász világban.
 
A Télapó kísérője a krampusz, aki ijesztgeti a rossz gyerekeket,
virgácsot ad nekik.
 
A kedves magyar Mikulás érdekes módon a Miklós név szláv változatát viseli.
 
A Szovjetunióban Дед Мороз, [Gyed Maroz, ’Fagy apó’] volt az ajándékozó.
Ennek mintájára jelent meg az 1950-es években nálunk is a „szocialista” Télapó:
egy minden vallásos tartalomtól megfosztott jutalmazó-büntető figura.
Akkoriban sok őt köszöntő gyermekdal keletkezett,
melyek máig felhangzanak a Mikulás köszöntésekor is.
 
 
 
 
Az ünnephez kapcsolódó amerikai szokások
a 19. században kezdték elnyerni mai formájukat.
Hozzájárult ehhez Clement Clarke Moore 1823. december 23-án megjelent,
roppant népszerűvé vált karácsonyi verse is,
amely szerint Santa Claus szánját nyolc rénszarvas húzza,
és a kéményen át ereszkedik a házba.
 
Amerikában Santa Claus a karácsonyi ajándékot hozza.
Alakja a holland Sinterklaasból fejlődött ki, aki manószerű, mókás figura.
Az amerikai kultúra térhódításának eredménye,
hogy Európában, így hazánkban is egyre elterjedtebb
a Mikulás megjelenése karácsonykor is.
 
Van, ahol az ajándékot nemhogy nem a Mikulástól,
de még csak nem is karácsonykor várják: a spanyol gyerekeket
a Háromkirályok örvendeztetik meg Vízkereszt napján, január 6-án.
 
 

Szent Miklós hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.003 mp