Szép falvak
3 gyönyörű "ékszerdoboz" Magyarországról!
Hollókő
Valódi és őszinte, olyan igazi.
Talán ez jellemezi legjobban a 380 lelket számláló,
Magyarországon egyedülálló Világörökségi kis falut a Cserhátban,
amely több mint száz éves házacskáiról ismert,
de csöppet sem hasonlít skanzenre, vagy múzeumra,
elevenebb, mint néhány kisváros.
Úgy őrzi a hagyományait, tartását, méltóságát,
hogy közben nem "olyan, mintha", hanem "az".
Budapesttől egy órányi autóútra, a falu határában nagy fekete holló jelzi,
jó helyen járunk. Innen már csak a falu gyomrába juthatunk,
zsákfalu lévén.
A település szívében áll a fatornyos, zsindelytetős katolikus templom,
amely a falu emblematikus épülete, története 1889-ig nyúlik vissza.
Körülötte keskeny nadrágszíj-telkeken sorakoznak a jellegzetes,
fehérre meszelt, tornácos, deszkamellvédes, kontyolt palóc parasztházak.
Az Ófalu 67 védett, mesebeli házacskáját 1987 óta az UNESCO is jegyzi,
hazánkból elsőként került fel a világ legértékesebb örökségeit felsoroló listára,
ráadásul az első falu volt az egész világon, amely kiérdemelte ezt a címet.

Bakonybél
A Veszprém megyei Bakonybél története egészen régre nyúlik vissza,
már egy 1083-ból származó írásos emlék is szót ejt a településről.
A mészkőbarlangoktól hemzsegő terület
a betyárok kedvelt búvóhelye volt, mára azonban elsősorban
látnivalói és nyugodt, egyszersmind üdítő környezete miatt látogatják a turisták.
A település nem szűkölködik a természeti kincsekben,
számtalan patak, tó, barlang, szurdok és tanösvény található a területén.
Kilátókból sincs hiány, a Bakonyról nyíló csodaszép panorámát
a Kőris-hegyi, a Vajda Péter-, a Witt- vagy éppen a Köves-hegyi kilátóból is
Azonban akkor sem kell messzire menned,
ha inkább a történelmi múltra lennél kíváncsi, a római katolikus templom,
a 18. századi bencés kolostor - mely ma szociális otthonként működik -,
a Szentkút-kápolna, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum
vagy éppen a nemrégiben épített emlékművek meglátogatása is
izgalmas programnak ígérkezik.

Zebegény
A Dunakanyar szívében található Zebegény
a Börzsöny nyugati oldala mellett fekszik.
A településről az első írásos emlékek a 13. századból származnak,
de a legjelentősebb mérföldkő a 20. század elejére tehető
a község történetében, ugyanis ekkor kezdték el az arculatát kialakítani.
Mára számtalan nevezetességgel büszkélkedhet a falu.
Az egyik leghíresebb látnivalója - melyet a Duna-menti települések
mind megirigyelhetnének - a hajózástörténeti gyűjtemény,
mely Farkas Vince hajóskapitány emlékeit őrzi.
A Szőnyi István Emlékmúzeum a festő egykori lakóházából
és műterméből épült, az állandó kiállításon a művész
minden alkotói korszakából megtekinthető egy-egy remekmű.
A zebegényi országzászló és hősi emlékmű a település
népszerű nevezetessége, melyet a trianoni döntés emlékére emeltek
ugyanakkor a Kálvária-hegyen található építményről
festői kilátás nyílik a Dunakanyarra is.

Források: Pozitív Nap / Harmonikum.com






