Oldalak

Szép festmények

 

 

 

A gésa , geiko vagy geigi  tradicionális japán szórakoztató művész,

aki különböző japán művészetek előadásában jártas,

mint például a klasszikus zene és tánc.

 

A gésák  művészete a 17. században alakult ki,

tökéletességig fejlesztve a szórakoztatás művészetét.

A fiatal nők kezdetben kényszerből,

később kizárólag szabad akaratukból kerültek be

a gésaközösségekbe, ahol hosszú tanulóéveket töltöttek azzal,

hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek.

A 18. századra már törvények védték a gésákat,

népszerűségük rohamosan nőtt.

Elsajátították a hagyományos japán hangszerek használatát,

a tradicionális táncok és énekek előadásmódját,

a teaszertartás pontos kivitelezését,

még a vendégeikkel való beszélgetés technikáját is.

Az irodalom, a költészet terén is művészekké váltak.

A gésák sminkjét, hajviseletét és öltözetét

szigorú előírások szabályozzák.

Más-más külső jellemzőik vannak a tanuló gésáknak,

vagyis maikóknak és a tapasztalt gésáknak.

Bár napjainkra számuk jelentősen lecsökkent,

külsejük, viselkedésük korábban is, ma is elkápráztatja a vendégeiket.

 

 

Az állam törvényeket hozott, miszerint a gésák 

csak a szórakoztatásra kaptak engedélyt.

Ezen törvények egyike kimondta, hogy övüket (obi)

kimonójuk hátulján kell megkötniük.

 Hajviseletüket, sminkjüket, ruházatukat

szintén egyszerűbben kellett kialakítaniuk,

mert a gésáknak a szépségüket kellett megjeleníteniük

a művészetükben,

 

 

A modern gésák még napjainkban is a tradicionális gésaházakban,

az okijákban élnek, főként a tanulóidejük alatt.

A tapasztalt gésák elég sikeresek lehetnek,

hogy a független életet választhassák.

Az elegáns, magas szintű kultúrával rendelkező világot,

melynek részei a gésák, karjúkainak nevezik („a virág és fűzfa világ”).

 

Azok a fiatal nők, akik gésák szeretnének lenni,

gyakran a középiskola vagy főiskola elvégzése után kezdik el tanulóéveiket,

sokan pedig még később, felnőttkorban.

A gésák ma is megtanulnak az olyan hagyományos hangszereken játszani,

mint a samiszen, a sakuhacsi (bambuszfuvola), a dobok,

illetve megtanulják a tradicionális énekeket, táncokat előadni,

valamint a teaszertartást, irodalmat, költészetet.

 

 

 

 

 

 

 

Szép festmények hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.201 mp