Szép házak

Az emberek játszanak a szavakkal.
Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal.
Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.
Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába,
ha rosszul sikerült a játék.
A szavak örökre ott maradnak,
ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket.
Láthatatlanok és megfoghatatlanok,
és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök.
Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.
Wass Albert

Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell.
Nem lehet letérni róla.
Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek,
azoknak útjuk is egy. De ez nem így van.
Nem a födelen múlik, hanem az utakon.
A födél nem tartja össze az utakat,
ha azok nem úgy indultak,
hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.
Wass Albert

Ha egyszer azt mondod,
hogy ekkor meg ekkor ott leszel valahol,
és mégsem vagy ott, akkor csak egy mentséged lehet.
Valami szörnyűséges dolog történt és elpusztultál.
Mert, ha még élsz, csak egy kicsikét is,
akkor is hírt adsz valamiképpen,
hogy miért nem lehetsz ott, ahol várnak reád.
Mert az emberi élet legdrágább kincse az idő,
nem lehet pótolni semmivel.
S aki másokat várakoztat, az időt lop el tőlük.
Ha csak pénzt lop el másoktól, azt jóváteheti.
De az ellopott időt nem lehet pótolni semmivel.
Wass Albert

Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra,
ülj le melléje csöndesen és figyelj.
Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod
a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből.
Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét,
akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket,
amiket a forrás, a csermely,
a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.
Wass Albert

Az ember azt hiszi,
hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot.
De a sorsot nem lehet elrendezni.
Egyszerre csak jön valami,
hirtelen, egy nap,
amikor nem is várod, és fölborul minden.
Vége. Vége.
A sorsot nem lehet elrendezni.
A sors rendezi el az embert.
Wass Albert

Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik,
soha nem áll meg egy pillanatra sem,
hanem magával ragad mindent, ami beleesik,
magával ragadja valahová,
amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság".
A percek, órák, napok, évek, álmok,
megvalósítások, kudarcok és emlékek...
minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül...
csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.
Wass Albert














