REMÉNYIK SÁNDOR

 TÉLELŐ

Ez télelő, - sötétedik hamar,

Mindjárt homályba hull a kis szoba...

Vajon derültebb volna s biztatóbb,

Megnyugtatóbb és ígéretesebb,

Ha valaki mellettem ülne most

És fogná erősen a kezemet,

Fülembe suttogva varázs-igét?

Nem. Kettőnek is sötét a sötét.

Ez télelő, - sötétedik hamar...

Ha most körüllengné e kis szobát

Mindenki, akinek szívére

Csöppentettem egy csöpp melódiát, -

Ha átölelne párás zuhataggal

Egy szivárványos visszhang-vízesés,

És kórus zúgná fülembe: remélj!?

Nem. Országoknak is éjszaka az éj.

Talán, talán ha betöltene Az,

Akit most is csak hírből ismerek,

Kihez esetlen imát dadogok

És hatalmában félig sem hiszek,

Csak akarok, csak akarok...

Ha visszahozná múlt novemberek

Tengeralatti advent-illatát,

Ha megtenné a képtelen csodát,

És olyan volna ez a délután...

Akkor talán, talán, talán

Fénybe borulna most is a szobám.

WEÖRÖS SÁNDOR

TÉLI DAL

Zivatar, hóvihar,

megjöttél,

szép idő, jó idő,

megszöktél.

A bokor csontváztenyér,

a hold rosszul kelt kenyér,

élesztőtlen, sápatag,

a mező hósivatag.

December, rossz ember,

csontunk fáj,

január, jaguár,

ne ugrálj.

Bármi balul ver a tél,

szegény jobb kéz mégis él,

forró levest kanalaz,

forralt bort is poharaz.

Zivatar, hóvihar,

távozzál,

döngető csúf idő,

változzál!

BABITS MIHÁLY

AZ ELŐKELŐ TÉL
 

Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!

S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltbul az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szivét.

Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csufolva néznek
a karácsonyi csillagok.

JÓZSEF ATTILA

TÉL

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!