THOMAS KINKADE festményei

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Elég, Uram. Olyan nagy volt nyarad.

A napórákon árnyadat terítsd el

,engedd rohanni orkánjaidat.

Érleld be még fanyar gyümölcseid,

két délies napot még adj fölébük,

nehéz borrá hadd forrjon sűrü mézük,

beteljesítve őszöd ízeit.

Kinek nincs fészke, nem rak soha már.

Ki társtalan, soká marad magára,

virraszt, olvas, levelet ír, hiába;

sötét fasorban űzve-hajtva jár,

míg fenn a lombot őszi szél cibálja.

/Rab Zsuzsa fordítása/

Tóth János: Már vége a nyárnak

Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.

Őszi ruhát hullató színes tarka fákon

Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.

Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva

Reménykedve föl-föl pillant, a nap melegét várja.

S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat

A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.

Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak

Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.

Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge

A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.

Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok

S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.

A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja

Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága.

Csokonai Vitéz Mihály ;Az ősz

Eljött már november didergő hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja.

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.

Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

A borongós égnek sűrű felhőzése

Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.

Jer, barátom, minden unalmat űzzünk el

Az új boron vidám beszélgetésünkkel.

Van elég gesztenye, van elég noszpolya,

Van dió; melyik kell? Mind jó borkorcsolya.

Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,

Csendességben űlvén itt a kandallónál...

Reményik Sándor Őszi csodák

Ülve a karosszékben,

Ma legelőször néztem

Szemközt az utcasort.

A tekintetem rátévedt egy fára:

Nini még most sem sárga.

Zöldnek tartotta meg

Szép reménység-ruhában

Az, aki megtarthat mindeneket.

És én is élek, És én is élek

S megvannak mind, akiket szeretek

S e nekem-láthatatlan tündér-őszben

Eljönnek hozzám az őszi csodák:

Másodszor borulnak tündér-virágba

S hoznak pici, fanyar, fura gyümölcsöt

Az almafák.

S a drága földön, nem is olyan messze

Másodszor érett meg most a cseresznye,

Az elnyílt őszi-kikerics helyén,

Őszi bánat és lila gyász után,

Októberi dombok oldalain

Pompázik a tavaszi kankalin.

Rügyet bont minden ág

S belőlem is szinte nap-nap után

Kihajt egy vers-virág.

S ki tudja még mi lesz?

Lehet, hogy a közelgő karácsonnyal

Zúgni fogok erdőkkel egyetemben

Lombkoronás, orgonás áhítattal.

Ülve a karosszékben,

. A szemem újból rátévedt a fára.

A reménységben megtartatott fára, -

S akkor gáttalanul, Feltarthatatlanul,

Elbírhatatlanul

Robbant ki szívemből a hála.