Oldalak

Szép versek képekkel

 

Sárhelyi Erika: Őszi kérdés

Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.

Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.

Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.

 
 
 

Rilke :
ŐSZI NAP

Uram : itt az idő. Oly hosszú volt a nyár.
A napórán fektesd el hosszú árnyad
s engedd az orkánt a pusztára már.

Még csak néhány kövér gyümölcsöt éressz,
adj nékik még két délies napot,
hogy belük napfénytől lenne édes,
míg a tüzét borrá változtatod.

Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,
ki egyedül van, egyedül marad,
hosszú leveleket ír és olvas eztán,
vagy bús allékban járkál hallgatag
s bámulja a fakó napsugarat.


Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?
 
 
 
 
Áprily Lajos :
Ragyogó hervadás

Ragyogsz, ragyogsz, októbervégi ég,
megtündökölsz, lombhullató vidék.
Völgyem, tombold ki végső örömöd,
mielőtt szürke gyászba rejt a köd.
 
 
 
 
Csukás István: Őszi ének

Forróságok, lobbanások után szelíd
mámorral hozza kincsét
a kifáradt ősz. Hallod érveréseit,
a monoton ritmust? Ne még!
– kiáltanád és borzongsz s fogod hűlő kezeit,
nézed üveges, tört szemét:
hunyorgat rád, mutatja gyűlő éveid.
S mert mást nem tudsz nézni, önmagadba mélyedsz,
zubog a vér, kicsap: élet és enyészet!

E kettős képletű sors kísér, míg élek!
Kettős tükörben vibrál
életem, minden moccanásom s cserélnek
forró kézzel a lét s a halál.
És megyek, nem gondolnék rá, de a lélek
beleszédül néha, mint ki áll
fortyogó mélység fölött, se földön, se égen –
És összegomolyog szívemben múlt s jövő,
s kijózanít ólmos ömlő őszi eső.

Tisztán élni magamért s az életért!
A hemzsegő s összekoccanó
kusza vágyakért, e széthulló őszi tájért!
Felelősség, amely a szót
kikényszeríti s leláncol, ha futni vágynék!
Az egymásra halmozódó
életekben lenni biztos ész, irányzék!
Igy állok a világ kereszttüzében: mérnek!
Nyugtass meg táj, ó, emberek! Itt ez őszi ének.
 
 
 
 
Áprily Lajos :
Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.
 
 
 
 
Tymoteusz Karpowicz:
Lecke csendből

Ha a pillangó
túl harsányan
csukta össze szárnyát -
rászóltak: ne lármázz!

Alig súrolta
a felriadt madár
tolla a napsugarat -
rászóltak: csend legyen!

Megtanították
nesztelenül járni
az elefántot a dobon
az embert a földön

A fák hangtalan
álltak föl a mezsgyén
ahogy a hajszálak
a rémülettől

- Kerényi Grácia fordítása
 
 
 
 
Reményik Sándor: A menekülő

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném… én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket…

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
 
 
 
 
Csorba Győző :
Tevékeny ősz

Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt

De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.
 
 
 
 
Gyóni Géza :Lelkek cseréje

Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kinzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hivő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.

Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
 
 
 
 

Kányádi Sándor: Ősz volna még

Ősz volna még,
s a varjak már közhírré tették
a dermesztő tél
közeledtét.

Károg az ég,
éhenkórász nagy csapat csóka
ricsajog, hussog
reggel óta.

Tócsára jég,
virágra, fűre harmat dermed,
megöregedtek
mind a kertek.

Jó volna még
sütkérezni, de jó is volna,
ha az égen
pacsirta szólna.
 
 
 
Ady Endre: Október

Elnézem az őszi rózsát,
Bús halottját dérnek-fagynak...
Ne higgyetek a mosolygó,
Ködöt bontó őszi napnak!

Október egy szeretkező,
Flastromos, vén, kacér asszony --
Hazug fénnyel azért csábít,
Hogy fagyával elhervasszon.
 
 

 

Szép versek képekkel hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.012 mp