Oldalak

Szeptemberi jeles napok

 

 

A régi római naptárban a hetedik hónap volt,

elnevezése a latin septem (hét) számnévből ered,

(latin September, September mensis = „Hetedik”, „Hetedik hónap”).

Ezt a nevét akkor is megtartotta,

amikor már a kilencedik hónappá lépett elő.


Régi magyar elnevezése:

őszelő, Földanya hava, mérleg hava, Szent Mihály hava.
 

A szeptember még nyár és már ősz is,

bár a csillagászati ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával,

szeptember 21-ével köszönt be.

A mezőgazdaságban ez a hónap a teljes betakarítás,

majd a szüret, egyúttal pedig az őszi szántás-vetés időszaka,

amikor nagyon sok függ az időjárástól.

 

"Ha szeptemberben megdördül az ég, a fák sok virágot hoznak még"

- szól a régi paraszti mondás,

amellyel szorosan összefügg az a megfigyelés is,

ha másodszor is kivirágzik az akác,

akkor hosszú, meleg őszre lehet számítani.

Ha viszont korán lehullanak a falevelek,

a gólyák és a fecskék korán útra kelnek,

akkor hamarosan megérkezik a hideg idő.

 

A szeptemberi jeles napok nagy része a mezőgazdasági munkákkal,

fontos időjóslatokkal függenek össze.

Erre utal az Egyed napjához (szeptember 1.) kapcsolódó

régi népi megfigyelés, amely szerint, ha ekkor szép az idő,

az ősz is igen kellemes, a bor jó ízű, "itatós" lesz.

 

 

"Egyed, ha fenn hordót görget,

- állítja egy másik regula, - jól terem jövőre a földed".

 Egyedet patrónusuknak tekintették a pásztorok,

bár főképpen a koldusok, a nyomorékok és a leprások védőszentje volt.

Régente Egyed napján fogták hízóba a disznókat,

kezdték jobban őrizni a szürethez közeledő szőlőt,

az erdőkben pedig ekkor harsant fel

a szarvasbikák bőgésére választ adó vadászkürtök hangja.

A néphagyomány szerint Egyed napján kell kezdeni

az őszi búza és a rozs vetését.

Azt tartják, hogy aki ekkor elveti a gabonát,

az bő termésre számíthat.

E nap időjárásából is jósoltak:

a meleg, napsütéses időből hosszú,

szép őszre lehet következtetni,

míg az e napon hullott eső, hideg évszakot jelez.

Egyes vidékeken a szőlővel kapcsolatos hiedelmek is elterjedtek.

A gazdák ekkor különböző

gonoszűző varázscselekményekhez folyamodtak.

Virradat előtt meztelenül járták végig a szőlőt,

a négy sarkán összekötötték a gallyakat,

hogy a gonosz szellemeket távol tartsák.

A népi kalendárium szerint, amilyen szeptember elseje,

másodika, 11-e, és 21-e, olyan lesz a következő négy hét.

 

 

SZEPTEMBER 4. Rozália napja

Rozália a katolikus barokk népéletnek egyik legjellegzetesebb alakja,

az egykorú járványos betegségek kiemelkedő hazai védőszentje.

Életéről keveset tudunk, csak annyit,

hogy egy barlangba visszavonultan élt, és itt is halt meg.

A földre feküdt, bal karját tette vánkosul a feje alá,

jobbjával pedig a feszületet tartotta. Legtöbbször így ábrázolják.

 

 SZEPTEMBER 5. Lőrinc napja

 

Lőrinc rontónap.

Belepisil a szabad vizekbe,

nem is lehet többé fürdeni a szabadban.

Belehugyozik a dinnyébe is,

ezért lucskos, íztelen lesz a nyári fajta dinnye.

Lőrinc fordulónap is: az őszies hangulat,

az őszi időjárás már előreveti árnyékát.

A nap időjárásából következtetni lehet az őszére:

ha szépen süt a nap, hosszú, kellemes őszi napok várnak ránk.

 

SZEPTEMBER 8. Kisasszony, illetve Kisboldogasszony napja

 

Szűz Mária születésének emléknapja.

Már a XI. században számontartott ünnepünk.

Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak,

amelyek a kódexirodalmunkba is bekerültek.

Kultusza a barokk időkben káprázatos gazdagságban bontakozott ki.

A középkori templomok egy részének eredetileg Mária-titulusa lehetett,

a barokk időkben aztán a Kisasszony-búcsúnapot választották hozzá.

Egy középkori eredetű legenda szerint Kisasszony hajnalán

angyalok zengenek a mennyekben.

 

Ősi pogány őszkezdő nap.

A fecskék is összesereglettek,

hogy melegebb égtájak felé repüljenek,

ezért nevezik ezt a napot „fecskehajtó Kisasszonynak".

Dologtiltó nap lévén, az asszonyok sem dolgoznak, különösen a fonás tilos.

Megkezdődik a termények betakarítása.

Leverik a diót is, de a vetésre is kell gondolni,

hogy „Szent Mihálko má fődbe kerüjjön a mag”.

Az időjárást is figyelik a gazdák, mert ha esik, nem lesz jó idő a vetésre.

 

 SZEPTEMBER 12. Mária nevenapja

Számos templom, kápolna helyezte magát Mária nevének oltalmába,

ezért egyes vidékeken a búcsú napja.

Ez jó alkalom volt a vendégségre, amikor messziről is eljöttek

a családtagok egymást meglátogatni, nagy volt a sütés-főzés.

Megjelentek a vásárosok is, úgyhogy a búcsú igazi népünnepély volt.

A Mária keresztnév igen kedvelt volt a parasztság körében,

és máig gyakran előfordul.

A kultusz azonban német, illetve németes jellegét máig megőrizte.

Kunsziget öregjei szerint, ha ezen a napon szép az idő,

akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz.

 

SZEPTEMBER 15. Hétfájdalmú Szűzanya napja

Ezen a napon emlékezik meg az egyház

Mária felmagasztosult anyai fájdalmáról.

A kultusz felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek buzgólkodtak.

Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke

az Ómagyar Mária-siralom, amely már a XIII. században tanúskodik

Mária még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.

Az irodalomban egyébként is gyakori motívum a szenvedő Szűzanya képe:

 

A Pieta mint az isteni és emberi szenvedés megfoghatatlan szimbóluma,

a középkor végének alighanem legegyetemesebb áhítatforrása lett.

A pápai búcsúkiváltságok feltétele lett,

hogy a Krisztus kínszenvedéséről

és Mária keserűségéről szóló imádságokat a Pieta előtt kell végezni.

Sajátos egri szőlőműves terminus:

„fájdalmasra szed”, vagyis már a fájdalmas búcsúra megszüretel.

A szőlőszedést befejező szüreti mulatságot

hazánk minden szőlőtermő vidékén megtartották.

A táncmulatság helyét, az épületet, a sátrat,

lugast szőlőfürtökkel díszítették fel,

s aki lopott a szőlőből, annak büntetést kellett fizetnie.

Ott, ahol ilyen közös szüreti mulatságot nem tartottak,

a szüret befejezését ünnepi vacsorával ünnepelték,

amelynek elengedhetetlen része a mai napig is a birkapaprikás.

 

SZEPTEMBER 18. Péter napja

A Muravidéken Péter időjárását is kíváncsian figyelik,

hisz a nyakukon van a vetés,

márpedig „40 napig olyan időt várj, mint Péterkor”.

Ha esik, két ökörrel, de sokszor néggyel sem tudsz kievickélni a sárból,

tapasztalták a muravidéki falvakban.

 

SZEPTEMBER 21. Máté napja

Apostol és evangélista.

Vámszedő volt, mielőtt Jézushoz csatlakozott volna.

Ábrázolásain ifjú alak áll mellette,

mert evangéliumát Jézus nemzetségfájának elmondásával kezdi.

Olykor könyvet, alabárdot adnak a kezébe.

Több Vámos elnevezésű falu választotta patrónusának a vámon ülő Mátét.

 

SZEPTEMBER 22. Móric napja

Móric római katonatiszt volt, aki 300 táján társaival

a Rajna-vidéken szenvedett vértanúhalált.

Ez magyarázza, hogy Móric sokfelé a katonák,

fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett.

Egyetemes középkori népszerűségét nevéből képzett

számtalan családnevünk is bizonyítja:

Móricz, Maricz, Mórocz, Móra. Keresztnévként is sűrűn előfordul.

 

Szeptember 23. ŐSZI NAPÉJEGYENLŐSÉG
            A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik.
(A déli féltekén e napon kezdődik a csillagászati tavasz.)
Ettől kezdve a Nap a Baktérítő felé távolodik az Egyenlítőtől,
sugarai egyre laposabb szöget zárnak be a földtengellyel.
Ezért az északi féltekén rövidülnek és hűlnek a nappalok, közelít a tél.
A meteorológiai ősz Európában már szeptember elején beköszönt.

 

 SZEPTEMBER 25. Gellért napja

Gellért (megh. 1046.) Csanád első püspöke volt.

Bencés szerzetesként hazánkba,

Szent István udvarába jut, itt a király tanácsadója,

Imre herceg nevelője lesz.

Később a bakonybéli remeteségbe vonul vissza,

de közben a király őt emeli a csanádi püspöki székbe.

Szent István halála után, a vallási és trónviszályok idején

Gellért a lázadók kezére kerül, ők ölik meg, letaszítva a Duna melletti

  és később az ő nevét viselő  magas hegyről.

Holttestét Csanádra vitték,

egyik ereklyéje a szegedi Fogadalmi Templomban látható.

 

Szent Gellért hegye a hazai mondavilágban a boszorkányok gyülekezőhelye.

Egy budai szőlőmunkás mondta a múlt század végén,

hogy még most is vannak boszorkányok a hegy belsejében.

 

SZEPTEMBER 26. Vencel napja

A csehek királya, nemzeti szentje (megh. 929.),

tisztelete hazánkban sem volt ismeretlen.

Legendája szerint a misebort maga szüretelte és préselte,

nem csoda tehát, hogy hazánkban is

több helyen a szőlőhegyek védőszentje lett.

Névnapja is a szüreti hetekre esik.

 

SZEPTEMBER 29. Mihály napja

Főangyal, illetve arkangyal, a mennyei seregek fejedelme.

Az egyház oltalmazója, küzdelmeinek pártfogója.

Ősi hagyomány szerint patrónusa a keresztény katonáknak is,

főleg, ha a pogányság ellen a hitért küzdenek.

A világ végén harcolni fog minden hívő keresztény lélekért,

hogy kiragadja a sátán hatalmából.

A haldoklókat is oltalmazza, majd átvezeti őket a másvilágra.

Ő teszi mérlegre az ember jó cselekedeteit és gonoszságait.

Mihály tehát az Utolsó Ítélet arkangyala.

 

A természetben, az időjárásban is változás áll be,

Szent Mihály napja az ősi napéjegyenlőség tájára esik,

mintegy ott áll a tél kapujában.

„Szent Mihály-nap után egyicce víz, két icce sár.”

 

A nap a gazdasági évnek is nevezetes őszi fordulója.

Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha a pusztán.

Dunántúlon ez a nap a gulyások jelentős ünnepe volt.

A pásztorok Csíkban ekkor térnek vissza a havasokról,

és télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágot.

A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat, kapják meg a bérüket,

és a többi cselédhez hasonlóan vagy újból elszegődnek a régi gazdához,

vagy új gazda után néznek.

A szegődtetés, a „váltakozás” napja Szent Mihály napja.

A cselédek ekkor változtatnak helyet, ekkor költözködnek.

 

Szeptemberi jeles napok hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.081 mp