Ha a szőlő beszélni tudna – és elmesélhetné történetét -,

valószínűleg az emberiség egész históriája kirajzolódna

az indákhoz hasonlóan szerteágazó, hosszúra nyúló elbeszéléséből.

Ha ősz, akkor szüret, szőlő- és borfesztivál,

mulatság, étel- és italkóstolók a világon majd’ mindenütt,

ahol a közel 16 000 fajtával büszkélkedő szőlő megterem.

A nagyszemű, ropogós, gyakran mag nélküli, édes csemegeszőlők -

legyenek halványzöldek, rozé árnyalatúak vagy mély bordók -

frissen fogyasztva a legízletesebbek.

A vékonyabb héjjal és magasabb cukortartalommal rendelkező

borszőlők sokféle fajtájából pedig remek borok,

sherryk, borpárlatok, pálinkák készülnek.

Nem is szólva a szőlőből nyert különböző gyümölcslevek,

lekvárok, zselék, a süteményeket gazdagító mazsola,

sőt a szőlő magjából sajtolt, rendkívül jótékony hatású

olaj élvezetéről, illetve a salátákat ízesítő vörös

vagy fehér borecet használatáról!

A szőlő (tudományos összefoglaló nevén: Vitis)

termesztésének és fogyasztásának története szinte egyidős

a civilizáció történetével, ezért is nehéz meghatározni,

hol kezdték termelni, ki és pontosan mikor dolgozta fel először,

vagy készítette belőle az első bort.

Minden bizonnyal a mai széles értelemben vett

Kelet-Mediterráneum területéről terjedt el a szőlő termesztése.

  Az első igazi szőlőtermelő vidék Grúzia területén húzódott –

ahol ma is jelentős szőlő- és borgazdálkodás folyik.

  A híres francia és toszkán szőlőtermelő vidékek mellé

felsorakoztak az északabbra fekvő országok

mind nagyobb kiterjedésű termelésre alkalmas földjei,

köztük a híres magyar borvidékek is.

Bár a magyar szőlőtermelés nagy hagyománnyal rendelkezik,

a híres tokaji szőlőfajták nemesítése valószínűleg

IV. Béla király uralkodása alatt vette kezdetét,

aki a mai Észak-Magyarországon messze túlnyúló területre hozatott

olasz telepeseket, akik furmintot telepítettek a környékre,

és muskotállyal, hárslevelűvel egyaránt foglalkoztak.

A ma is világhírű tokajiról maga az ínyencként is elhíresült Napkirály,

XIV. Lajos mondta a hagyomány szerint,

hogy az a borok királya, a királyok bora.

Próbálkozott is több ország a hamisításával.

Az egri bikavérről vagy a villányi karakteres vörösborokról

és számos kiváló magyar fehér és vörös borról is fejezeteket lehetne írni!

A legnagyobb kiterjedésű szőlőtermelő vidékek azonban ma is

Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Törökországban találhatók

A szőlő azonban nem csupán borként, de aszalt formájában,

mazsolaként is régóta igen kedvelt csemege.

A meleg éghajlatú vidékeken termő, mag nélküli szőlőfajtákból

aszalással, szárítással nyert sokféle mazsola

nedvességtartalmát 15-18 %-ra redukálják, miközben

a gyümölcscukortartalma jelentősen koncentrálódik,és elérheti a 33-35 %-ot is.

A színben, méretben egyaránt nagy változatosságot mutató mazsolákat

számos nyelvben külön névvel is illetik.

A lédús gyümölcsök közül

18 százalékos vagy magasabb cukortartalma miatt

a legnagyobb energiatartalmú gyümölcs.

A szőlő 6-9 g fehérjét, 5 g zsírt; 180 g szőlőcukrot, 5 g szerves sót,

130 g rostot tartalmaz kilogrammonként,

mintegy hetven százaléka víz.

Így érthető, hogy akár egészben, akár levet facsarva belőle frissítő,

tápanyagban dús, értékes élelmiszer.

 A szőlő a szervezet számára közvetlenül is felhasználható

cukrot - szőlőcukrot - tartalmaz, ezért kúraszerűen is ajánlható

vérszegény, legyengült szervezet számára,

 mindenféle gyulladásos megbetegedés gyógyszereként .

  Ráadásul a szőlő héjában és magjában antioxidánsok,

gyógyító erejű ásványi anyagok találhatók, mint például a kálium és a szelén.

A szőlőmag kivonata, a szőlőmag-olaj

segít megvédeni az agyat és az idegrendszert a károsodástól,

erősíti az érfalakat és megelőzi az érelmeszesedést.

Jó hatású lehet azok számára is, akiknek valamilyen allergiájuk,

ízületi gyulladásuk, visszértágulatuk van.

Kozmetikai jótékony hatást is tulajdonítanak neki:

késlelteti a ráncok kialakulását.

A szőlő természetesen nemcsak egészséges, bőtermő,

frissítő, könnyen emészthető gyümölcsként,

hanem a borászat legfontosabb alapanyagaként is

fontos szerepet tölt be évszázadok óta.

Jó minőségű, tiszta, valódi szőlőborból napi

egy pohárnyi (2-3 dl) egészségére válhat mindenkinek.

A mértékkel, helyes táplálkozás mellett elfogyasztott

nemes borok szívvédő, roboráló, étvágyjavító,

egészségmegőrző hatása ma már bizonyított.

Érdekességek

A fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken

lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták

  Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must,

amely készítésénél forralással tartósították a mustot

megakadályozva az erjedését.

Ritka, keleti eredetű édesség volt a mustméz vagy más néven pekmez.

Ez úgy készült, hogy mustba birsalmát vagy sütőtököt szeleteltek,

és addig főzték, amíg mézsűrűségű nem lett.

A XX. század első felében még fontos szerepe volt

a háztartásokban a borecetnek, amit törkölyre öntött

gyenge borból érleltek.

Az erjedő must habjával összegyúrt korpából készült

a kenyérsütéshez szükséges borélesztő.

 A szőlőlevelet egy húsos finomságban, a szármás húsban is felhasználják:

húsgombócokat töltenek bele. Tőtikének is nevezik.