“Kellene az életemben egy ember,

legalább egyetlen ember,

akinél nem kényszerülök önvédelemre.

Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni.

Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval,

rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.

      És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.

“Aki szeret, annak fickándozik a szíve.

Annak az élete színes, és süt a napja.

Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)

“Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat,

csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az…

A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak,

amikor valakit megszerettem.

Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat,

amikor egyszer csak repül velünk az idő,

és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk.

Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.”

(Müller Péter)

Nem mindig könnyű.

Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is.

De egy új nap mégis új nap!

És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel

és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is.

Magától nem mindig jön fel.

A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár.

Reggel föltámad, nappal kibomlik és él.

Müller Péter

Az a szó, hogy megbocsátani, görögül úgy hangzik, hogy aphiémi.

Azt is jelenti, hogy elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni,

maga mögött hagyni.

Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit,

amikor nem tapad valamire vagy valakire érzelmileg,

sem gondolatilag, amikor fájdalmát és sértettségét maga mögött hagyva

elengedi az egészet: az aphiémi.

Amikor nem nézünk utána, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás.

Ha szeretsz valakit, át tudod élni. Belebújsz.

És ki tudsz nézni a szemén.

Lelkének múltjában tudsz járni.

Fáj a fájdalma, és vele együtt kacagsz,

vagy buggyannak ki a könnyeid.

Tudod, hol van benne a gubanc.

Sejted a sorsát.

Gondolod a gondolatait.

Megismered ördögeit és angyalait.

Müller Péter