Hideg szél fúj, hogy az ember
   majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
   hóembernek!

Szeme szénből, az orra meg
   paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
   úgysem táncol.

Ütött-kopott rossz fazék a
   tökfödője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
   még jövőre;

seprűnyél a nagyvilági
   sétapálca,
el is mehetne, ha tudna,
   vele bálba.

Ilyen ő, az udvarunkon
   nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
   az inggallér,

mégse fázik, mikor minden
   majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
   hóembernek!

Egy vén fenyőfa, sok tűlevelével,
fent borzonkodván a Bakony hegyében:
nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,
rázza magáról jeges ispilángját.

Ó, nagy természet, viharaid tépnek…
Én nyögöm búvát a zimankós télnek,
százszor jobb volna, ha betelne vágyam:
állnom ragyogva, öröm csarnokában!

Mert ha én egyszer választott lennék,
a téli zöldet bennem ünnepelnék,
s ága lehetnék népek ünnepének:
szívesen adnám törzsem a fejszének.

Betelne minden gyermek-nép álma:
minden tű rajtam ajándékká válna;
s tél közepében, csillagos éjjel,
ragyogva szórnám köztük szana-széjjel!

Autót és babát, kardot és lovat:
csüngetve drága ajándékokat,
úgy terpeszkedne szét a világra
tömjénes ágam, mint a mosoly ága.

Kis kucsmásoknak: földet és házat;
vén sipkásoknak: jó napot százat;
kalaposoknak: nyílt ész-virágot,
és igaz verset a jó poétáknak…

Zsarló uraknak: szomjat, éhséget,
beteg lelkeknek: friss egészséget;
nagy gőgösöknek: szép szerénységet,
kárhoztatottaknak: egy kis üdvösséget…

Örömgyertyáit szent áldomásnak
úgy lobogtatnám pirosan…S míg másnak
áldozna gyertyám, levelem, ágam:
magam fogyatnám el az éjtszakában. -

Egy vén fenyőfa, sok tűlevelével,
fent borzonkodván a Bakony hegyében:
nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,
rázza magáról jeges ispilángját.

Elhullatta leveleit
kertek, erdők minden fája,
Szélnek, télnek vad szigorát
egyedül a fenyő állja.

Egyedül a fenyőerdő
nem hódol meg hónak, fagynak:
zöldell akkor is, ha a nap
sugarai meghervadnak.

Fölfogja a hulló havat,
a szeleket megakasztja.
Sátra alatt menedéket
lel az erdő minden vadja.

Hunyorgó nap, pislogó ég
gyújt az ágakon gyertyákat.
Szarvas, farkas s a szelíd őz
mind egy-egy szép télifát kap.

December, december,
A világ csilingel
Hóember hófején
Fázik a cilinder.
 
Kis csizma, nagy csizma
Csikorgó hóban jár
Piros kis orroddal
Cinegét foghatnál. 
 
Kis bunda, nagy bunda
Kell már a szőr kucsma
Hópaplant sző a tél
Medvére, mókusra.
 
December deret fúj
December fagyot hoz
A világ mégis csak
Ünnepre harangoz.
 
Hamvadó alkonyban
Csillag gyúl faágon
Meglátod, egyszer csak
Itt lesz a karácsony.