Észre vetted már milyen szép a téli táj,

milyen szép, mikor a hó a földre száll?

Egyöntetű lepel lepi el az egész mindenséget ,

és amerre nézel, nem látni mást, csak fehérséget.

.Milyen különös, hogy a pici hópehely mekkora utat tesz meg

és milyen szép ,ahogy a hó hangulatot ad a téli csöndnek.

Milyen szépen csillog a hó este a fény alatt,

úgy világít hogy fel sem kell kapcsolni a lámpákat.

Hanem figyelted még a gyönyörű telet,

akkor szánj rá egy percet, hogy kicsit kinn ülhess,

s figyelhesd azt ,milyen békés évszak a tél:

milyen nyugodt, csöndes, szép

Berecz Dóra

Havas a házunk, havas az utca,
Reggeli szél a hajamat fújja.

Teleszór hóval, beborít dérrel,
Bújócskázom a nevető széllel.

Fa mögé bújok, utolér nyomban,
Szaladok fürgén, megelőz gyorsan.

Futok a hóban, libben a sálam,
Fütyörész vígan, sebesebb nálam.

Zörren az ablak, Szél koma rázza,
holnap is eljön, ezt dudorássza.

Bartos Erika

Felhőkből puha pihe leng,
elkél a ruha idelent.
Hócsizma,sapka, nagykabát…
s élvezzük a tél dallamát!
Suttoghat fülünkbe a szél,
nem baj, ha hazáig kísér.
Nincs fázás, se fogvacogás,
nézzétek,a tél mily csodás!

Mentovics Éva

 Gyerekek, nagy a hó!
A kiskert véginél
szinte már égig ér.
Mondjátok, ki látott
ily cudar világot?
 Ez a hűs takaró
átölel, betakar,
nem fut el egyhamar.
Szikrázón, fehéren
paplan a vetésen.

Mentovics Éva

Zörgő haraszt súlya alatt bújnak el a napsugarak,

paplan lett a barna levél, sarat dagaszt,telet remél.

Siró felhők szürkét hánynak, rozsdát marnak illó tájra,

sárga bajszát pödri lágyan ,Szélapó a fövenyágyban.

Télanyóka dunyhát keres, ezért a táj néha deres,

de Október unokája a nagyanyját jól átvágta.

Eldugta a pillepaplant, ezt kuncogta nagyon halkan

Holle mama már ideges, hogy varázsol őszre telet?

Megérkezett már November, utána ballag December.

Családi most a perpatvar, hisz hóra vár kint az avar !

Összeült a kupaktanács, mindenki ezt-azt magyaráz,

de végül csak annyi maradt, hogy Január hoz majd havat!

Szabadi Lívia

Furcsa némaság telepedett a tájra,

a természet csak bámult az éjszakába,

hangtalan felhők csendben úsztak az éjben,

pelyhekkel dobálva a földet, mint régen.

Az álmából ébredő szél csak vacogott,

a sötétben megbúvó tél már kacagott,

nagy égi trónjáról lógatta lábait,

naponta átírta megfagyott álmait.

Ordító hideg lett, semmi sem motoszkál

néha egy eltévedt napsugár poroszkált,

körülnézett jól a dermedt, fagyos tájon,

lesz itt bőven dolga ezen a világon.

Szabadi Lívia

Hegyek mögött készülődve gyűjti erejét a Tél,

és hadrendbe állítja félelmetes seregét.

Első sorban áll a hideg, hűti majd a levegőt,

jöttére előveszünk nagykabátot, fejfedőt.

Második sorban áll a fagy, feladata nagyon nagy

,ahol ő megjelenik, minden megkeményedik..

Harmadik sorban áll a hó, a hófehér takaró,

a pihén-puhán, pörögve-forogva aláhulló.

Negyedik sorban várakozik a hideg szél,

ha süvítve elindul, senkit, semmit nem kímél.

A Tél elégedetten szemléli várakozó seregét,

s, egy szélfuvallattal elhagyja rejtekhelyét.

Márkus Katalin