Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
Wass Albert

Petri György

Őszből a télbe

Őszi zöldek vörösbe,
Sárgába vegyülnek.
Levelek az ágakról
A fák tövébe ülnek
Párás sötét felhők
A magasban úsznak,
Az ég csatornái
Meg-meg csordulnak
Szél zörget kopaszodó
Fa-csontvázakat,
V betű vonul az égen
Távozó madárcsapat.
A fények fátyolosak,
Opálos-mélabúsak,
A virágos kertek
Tej-nedves ködbe burkolódznak
A Napkorong nem izzik,
Csak fáradtan parázslik.
Fénye gyakran nehéz,
Sűrű párákon át látszik.
Dér csípte meg
A barna naspolyát,
Reggelente hó nélkül
Hófehér a határ.
A Nyár heve messze,
Az ősz szendereg.
Minden a télre vár,
Pedig már megérkezett.
Komáromi János

C Győz

Ősz végén

Rázza az erdők színes rokolyáját a szél,

dúdol is hozzá az öreg legény öreges nótákat.

No, még egyszer, szűzies nyírfák, nyárfák, maradi tölgyek.

Sose halunk meg!

Áll a búcsúbál az erdőn. Napok óta.

Az őszi, hányaveti szél síposai újra

megfújják a jajgató instrumentumokat.

A fészekrejtő lombok táncra perdülnek,

és suhogva vetkőznek.

Nem kell az ékesség, nem kell a kaláris,

a dércsípte sárgapíros levél.

Némelyik már meztelenül mered a szürke ég felé,

és ujjával megfésüli a felhőket, melyek a tengerről jöttek

a szél parancsára.

Hajnalra aztán kifárad a szél is.

Kivel táncolna a kopasz erdőn?

A tölgy meg a cser zörgő barna rokolyáját

csak szokásból tartja fenn, de álomra készülnek azok is,

mint a többiek.

Ezután már a szél egyedül járhatja, ha éppen kedve szottyan.

Megmozdulnak ugyan az alvó fák, de már nem törődnek vele.

Almos, csendes reggeleken aztán felkúszik a köd

a völgyekből, és üzenetet hoz a vén,

csonka fejű füzektől, égerfáktól és más völgyi népektől.

- Alusztok-e már, testvérek, elkészültetek-e már?

Mert hideg hírt hozott a patak messze északi tájakról,

és a vadlibák is beszélték a nádas szélen,

hogy vijjogó, fehér madarát útra eresztette már

a fehér talárú Tél. Aludjatok!
Fekete István