Ki ne ismerné azt az pillanatot,

mikor épp se ideje, se kedve a konyhában bíbelődni,

s hirtelen eszébe villan a kamra polcán pihenő spagetti,

penne, vagy épp egy zacskónyi fodros kocka kerül a kezébe,

s abban a boldog tudatban áll neki főzni,

hogy negyed óra múlva asztalra kerülhet a tésztavacsora.

De talán az a jelenet is ismerős lehet,

amikor a boltban jön szembe velünk egy kedvelt tésztafajtánk,

s az adja az alapötletet egy-egy kiadósabb étkezés elkészítéséhez.

Bárhogy is van, a tészta ideális alapanyag,

de néhány dologgal azért tisztában kell lennünk,

ha a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni belőle.

A legtöbben száraz tésztával dolgoznak,

de egyre nagyobb divatja lett a friss tésztás ételeknek is,

bár ezek nem tartoznak a gyors ételek közé,

cserébe az élvezeti értékük szinte felülmúlhatatlan.

A száraztészták nem csak alapanyagukban térnek el egymástól,

hanem formájukban is.

A klasszikus magyar száraztészták általában fehér lisztből,

tojás hozzáadásával készülnek,

a ma divatos, olasz hangvételű tészták alapanyaga azonban

– az itáliai cucina povera, azaz a szegények konyhájának köszönhetően

– durumlisztből készül, tojás nélkül.

Ezeknek a tésztáknak - az alapanyaguknak,

a formájuknak és nem utolsó sorban a felhasználásuk módjának köszönhetően

- az elkészítési módja igen különböző.

A tészta általános főzési ideje

a legtöbb esetben feltüntetésre kerül a csomagolásán.

Ha azonban ezzel nem találkoznánk, akkor addig érdemes főzni a tésztát,

amíg a forrongó vízből kihalászott próbadarabot átharapva

már nem találkozunk a kemény tésztával.

Ezt az állapotot nevezik az olaszok „al dente” azaz fogkemény állapotnak.

Ilyenkor a tészta önmagában nem a legkellemesebb,

de ahogy hozzákeverjük a szószt, azonnal kiteljesedik,

hiszen az átmeneti keménységnek köszönhetően

– a főzővízen túl – a szószból is magába tud szívni egy keveset,

így ízletesebb és lágyabb lesz, mire a tányérunkra kerül.

A házilag gyúrt friss tészták esetében a főzési idő

– a formától, vastagságtól és alapanyagtól függően – néhány perc csupán.

A főzővíz akár önmagában is elégséges a tészta kifőzéséhez,

de ha kis olajat adunk hozzá, akkor kevésbé fog összetapadni a leszűrés után,

illetve egy kis sót is hinthetünk a vízbe.

Még az édes metélteknél is érdemes egy picike sót tenni a vízbe,

hogy az édes ízeknek legyen ellentettjük.

A különféle levesbetétnek szánt tésztákat vagy külön kimert levesben,

vagy a leves ízvilágának megfelelően fűszerezett főzővízben érdemes kifőzni.

Soha ne spóroljunk a főzővíz mennyiségén,hiszen utólag nincs lehetőségünk pótolni,

s bizony a tészták igen sok vizet fel tudnak venni a főzési idő alatt.

Régi rossz szokás a tésztát hideg vízzel leöblíteni.

Teljességgel felesleges lépés, hiszen így teljesen ki is hűtjük a tésztát,

amelynek élvezeti értéke ennek következtében radikálisan csökken.

A tésztát soha ne mossuk le, inkább gondosan ügyeljünk rá,

hogy a megfelelő időpontban készüljön el,

amikor már minden készen áll a tálaláshoz, s nem kell várni,

így nem hűl ki és nem áll össze.

Az olaszoktól tanult módon a szafttal kínált tésztákat

érdemes azonmód beleforgatni a szaftba, ahogy kifőttek.

Ezeknél az ételeknél a tésztáról nem leöntjük a levet,

hanem szűrőkanállal szedjük ki a tésztát és a főzővízzel hígítjuk a szaftot,

hogy a tésztát jól körbeölelje.

Ez is egy rendkívül bölcs módszer,

hiszen a meleg, sós vízzel a szaftot és a tésztát sem hűtjük le.

Ha köretként szeretnénk a tésztát kínálni,

akkor előmelegített edénybe szedjük a tésztát, amelyben

- a főétel jellegétől függően- kanálnyi olajat, vajat vagy esetleg zsírt melegítettünk,

s ezzel forgassuk össze a tésztát

Amennyiben megoldható - és a háziasszonynak sem okoz extra kellemetlenséget

-, akkor érdemes a tálaláshoz használt tányérokat is előmelegíteni.

Ehhez tökéletesen elégséges a sütő melegen tartó funkciója.

A sütőbe betett tányérok hamar átmelegszenek, de nem forrósodnak túl,

és tálaláskor a tészta nem hűl ki olyan hamar,

mintha a szekrényből kikapott edényekben szervíroznánk.

Minderre az erőfeszítésre természetesen nincs szükség,

ha hideg tésztasalátával kívánjuk meglepni a családunkat.

Ennek az ételnek az elkészítésénél azonban szintén érdemes

nem túl puhára főzni a tésztát, hogy a salátához kevert olaj,

balzsamecet vagy bármilyen más szósz

még utat találjon a tésztába és az át tudja venni az ízeket.

A csőben sült ételek esetében nem csak a főzésre,

hanem a nemfőzésre is oda kell figyelni.

Míg a klasszikus túrós csusza esetében a tésztát kifőzve öntjük a tepsibe,

addig a lasagne lapokat vagy a cannelloni csöveit

főzés nélkül készítjük elő, töltjük meg.

Ezeknek a tésztáknak a töltelékben lévő nedvesség

és a sütő hője pont elegendő ahhoz,

hogy mire minden hozzávaló megsül,

addigra a tészta is tökéletesen „megfőjön”.

Lazackrémes spagetti

Hozzávalók:
35 dkg spagetti
1 kis üveg lazactörmelék
25 dkg krémsajt
só
őrölt fehérbors
1 fej brokkoli

Elkészítés: A brokkolit apróbb rózsákra szedem, és kevés sós vízben fedő alatt párolni kezdem. A spagettit sós vízben szintén elkezdem főzni.
Egy serpenyőbe beleborítom a krémsajtot, olajjal egyetemben hozzáadom a lazacot, majd egy kevés borssal fűszerezem, és kicsit összerottyantom. Mire kifő a tészta, addig kellően megpárolódik a brokkoli, és már csak tálalni kell egy kis reszelt sajttal megbolondítva.

Vajbabos makaróni

Hozzávalók:
35-40 dkg makaróni
40 dkg friss zöldbab
3 nagyobb paradicsom
1 citrom leve
2 evőkanál olívaolaj
só
bazsalikom
1 maréknyi magozott zöld olajbogyó
5 dkg parmezán

Elkészítés: A vajbabot alaposan megpucolom, ujjpercnyi darabokra vágom, és enyhén sós vízben megfőzöm, majd lecsepegtetem. A makarónit lobogó, sós vízbe teszem, s amíg fő, addig előkészítem a többi hozzávalót.
A paradicsomokat felkockázom, az olajbogyókat karikára szelem.
Amikor kifőtt a tészta, leszűröm, egy hatalmas salátás tálba teszem. Ráöntöm a babot, a paradicsomokat, az olívadarabkákat, majd ráfacsarom egy citrom levét és meglocsolom olívaolajjal. Kis bazsalikommal és sóval fűszerezem, alaposan átforgatom, és parmezánforgácsokkal meghintve tálalom.

Forrás: mindmegette.hu