A tököt legalább olyan régen háziasította az ember, mint a kutyát.

Sokkal korábban, mint más növényeket és állatokat,

és még azelőtt, hogy a nagy vándorlásban

teljesen elszakadtak volna egymástól a civilizációk.

 Ezért van tök és kutya mindenhol, ahol ember van.

Éppen azért, mert régóta bíbelődik vele az ember, egészen sok,

ma olyan ezerre becsült számú fajtája van a tökféléknek.

A tökfőzelékbe való tök, a sütőtök, a lopótök, a dinnye

, az uborka, a cukkini és a patiszon mind-mind tökféle.

Jó tudni, hogy a sárga húsú tök nem amerikai eredetű,

de legalábbis afrikai gyökerű ő is, mint az összes többi tökféle.

Mert bár a sütőtököt, takarmánytököt valóban

az amerikai kontinensről hozták be Európába a 16-17. században,

oda valószínűleg még valamikor 8-9000 évvel ezelőtt került át Ázsiából.

Egyszercsak, a középkor legvégén megjelent

az Amerikában kitenyésztett takarmánytök és sütőtök Európában is.

Rettenetesen örültek neki főleg a szegények,

hiszen - mint sok más Amerikából behordott kultúrnövény

(krumpli, kukorica) - marha jó terméshozama van,

viszonylag igénytelen növény, tápértéke jó.

Márpedig ahogy fogytak a legelők Európában,

mert egyre több helyen kellett az emberek számára növényt termeszteni,

egyre fontosabbá váltak a takarmánynövények,

amelyekkel a legelőktől megfosztott állatokat etetni lehetett.

A tök erre remek megoldást jelentett.

Magyarországon a XIX. században kezdtek

komolyabban a tök termesztésével foglalkozni:

nemcsak étkezési és takarmányozási célra tudták már használni,

hanem a tök magjából olajat lehetett sajtolni.

A sütőtök keményítőtartalma a krumpliéval vetekszik,

rádaásul, ha megcsípi a dér, a keményítő cukorrá alakul,

azaz a tök húsa édes lesz.

Kemencében sütve cukorral vagy borssal fogyasztották,

vagy gyümölccsel együtt lekvárba főzték.