A csend

Némán lopódzik, mint a tolvaj,
S szellő, ha rezzen, elszalad,
Meg-meglapulva, fáról-fára,
Vonul a bükkfa-bolt alatt.

Láthatatlan tündérkezekkel
Átfogja sápadt homlokom,
Megvigasztal pajkos mosollyal,
S gondolatként tovább oson.

Ma már várhatsz, te gyilkos élet,
Erdő-magányban maradok,
Nekem ma költő-marsot zengenek
A vadvirágos kardalok.

Ma megszűnt minden régi bánat,
Begyógyultak az új sebek.
Ma ünneplő tündér körömből
Örvény-fenékre nem megyek.

Hadd zengjenek a régi húrok,
Hegedűmből ma dal fakad...
Ott fent, a Csend-tündér lánya
Vonul a bükkfa-bolt alatt.

Wass Albert

Tóparton

Titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszádon úszott át a hold...
S a nyári éjnek mystikus fátylában
remegve játszott száz piciny kobold.

Oly szép volt, mintha tündérkertben járnék,
Egy kongó hang úgy reszketett a vízen,
mint vártemplomban búgó orgona...

Egy vén daru vonult a tó felett,
ő zengte el búsan panasz-dalát,
s a csillaghulló nyári éjjelen
fáradt szívem itt megnyugvást talált...

A daru elment... s egy pillanat alatt
zokogni kezdett sok piciny kobold...
A titkolódzó, égszínkék habokban
ezüst naszád úszott át: a hold.

Wass Albert

Csillagvirágok

Mikor a tavasz osztja csókjait
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok...

A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén intenek a fák...

Volt egyszer egy csillag...fényes...ragyogó...
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...

Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette... s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott...

Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...

Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...

Wass Albert

Tavasz - várás

Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka - fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett,
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.

Ugye testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna-dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...

Ha jönne már...
ugye testvér, megálmodod mi lenne?
s egy kis meleg
belopózik halkan a szívedbe...

Wass Albert