Oldalak

Tündérek - hiedelmek

 

 

Léteznek-e tündérek a mesevilágon kívül?
A tündérekről általában kedves mesék jutnak az eszünkbe,
ahol e parányi, jóságos csodalények fehér ruhában,
varázspálcával a kezükben pillangóként repkednek,
teljesítve a jó emberek kívánságait.
Ahogy a mesében, az ezoterika világában is mindennek
megvan a helye, bizonyos formában még a tündéreknek is.

A tündér szó, angolul "fairy", eredete a latin "fata"
(sors, istennő), illetve az ófrancia "fay" (varázslat, bűbáj)
szavakra vezethető vissza. Tehát mindenképpen olyan
felsőbbrendű, halhatatlan lényre utal, aki emberfeletti
varázserővel rendelkezik. A meséken kívül sok nép hit- és
mondavilágában léteznek, de legerősebben
Írországban és a Balkánon maradtak fenn.

 

 

A tündérek szerepe ma
Sokféle elmélet létezik, amely szerint a tündérek
valamilyen formában ma is léteznek, és minket, embereket
segítve vagy gátolva, köztünk élnek. A világot Jin és Jang
erők egyensúlyaként tekintő elmélet szerint a Jang világa
a pozitív energia forrása. Erre a világra hangolódtak a
természet szellemei, és a tündérek is. Bennük testesül meg
a természet intelligenciája, és az ő feladatuk minden
életfolyam irányítása.

Egyes elméletek szerint a tündérek sok tekintetben a
szellemekhez hasonlítanak. Bizonyos képzetek szerint azonban
a tündérek az emberek érzelmeiből táplálkoznak. Vannak, akik
segítik az embereket, inspirálják őket, ötleteket adnak nekik,
majd később ezekből merítenek erőt. De vannak, akik energiát
vesznek el az emberektől, ami például álmatlan éjszakákban,
hirtelen megszakadó párkapcsolatokban nyilvánul meg.
Ezoterikus értelemben tehát a tündérek nem az emlékeinkben
élő apró pillangószerű lények, hanem egy magasabb energiaszint
erői, amelyek hatással vannak ránk, és környezetünk energiamezőjére.

 

 

A tündérek fajtái
Egyes nézetek szerint nem lehet olyan egyszerűen
csoportosítani a tündéreket, hogy jók vagy rosszak, mert
legalább annyiféle tündér létezik, ahány fajta ember.
Legismertebbek a manók, koboldok, goblinok, gnómok, trollok,
elfek, szilfek vagy pixie-k. Lehetnek szorgalmasak, félénkek,
szemtelenek, de vannak köztük morcos, ellenséges fajták,
akik nem szeretik az embereket, csak a kincsüket akarják.
Ezek a kis, zöld lények a koboldok. Vannak segítőkész,
védelmező tündérek is, például a manók, akik erdőkben,
fák között élnek, vigyázva azokra. Ha egy fát nehéz
kivágni, az azért van, mert egy manó védelmezi.

 

A Balkán tündérei
Az itt élő tündérek betegségeket, és egyéb
kellemetlenségeket okozó negatív alakok voltak.
Az emberek féltek tőlük, ezért nem is merték a nevükön
nevezni őket, nehogy haragra gerjedjenek. A balkáni
tündérek általában a tavaszi és kora nyári pogány ünnepeken
jelentek meg az emberek között, de olykor vihar vagy forgószél
formájában is előfordultak.

A magyar tündérek
A régi magyar néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének.
Sok vár van itt, amelyről úgy vélekednek, hogy tündérek lakták
vagy építették őket. Ilyen például a dévai, aranyi vagy a
kolozsvári vár. Némelyikükben időnként még ma is megjelennek
azok a tündérek, akik ott laktak.

 

 

A kelta hiedelemvilág tündérei
Az angol/ír tündéreket elsősorban a kelta mitológia
hiedelemvilága formálta. Maga a szó, fairy ma a köztudatban,
angolszász nyelvterületen egy olyan apró tündért jelent mely
szárnyakkal rendelkezik, megvan a maga különálló kis világa,
emberekkel csak kivételes alkalmakkor érintkezik, nagyon hasonló
az ír mesék igen kedvelt csínytevő, kincsőrző manójához.
Az ír-kelta tündérek világa azonban nem ilyen egyszerű.
Rengeteg fajtáját különböztetik meg: banshee (halálhírnök),
finn (csínytevő szellem), gnoll, gnóm, kobold, bányamanó,
brownie vagy bwca, és még rengeteg a tündérektől nehezen
megkülönböztethető szellem, törpe, vízi tündér, sellő és
egyéb furcsa félszerzet.

 

 

Az ír tündérek
Az írek szerint régen, amikor az ember még közelebb
állt a természethez, a tündérek együtt éltek az emberekkel.
Ekkor a tündérek óriások voltak, majd ahogy az emberek egyre
inkább kizsákmányolták a természetet, törpévé váltak,
és a föld alá menekültek. A föld alatt tündérösvények mentén
közlekednek, amelyek tündérbokrok közelében húzódnak,
mint a kökény, galagonya vagy a mogyoró.
Írországban még ma is látni "tündérdombokat" (sidhe),
melyeket egy-egy tündérkirály és -királynő ural. Az év egy
bizonyos napján előbújnak, de általában nem láthatják őket az
emberek, csak azok, akik szépen tudnak zenélni.
A monda szerint a tündérek hozták magukkal a hárfát még
amikor istenek voltak, de mivel táncolni jobban szerettek,
mint zenélni, így a zene tudományát később az emberekre hagyták.

 

A tündérek az irodalomban
A klasszikus angol szépirodalomban már korán helyet
kaptak a tündérek, például Shakespeare Szentiván éji
álmában Mab, a tündérek királynője, bár ezen már erősen
érződik a mai fairy hatás; illetve a Rómeó és Júliában is  látjuk az
apró kis tündéreket.

Az angol kutatás két tündérfajtát különböztet meg:

a középkori, hősi tündéreket és az Erzsébet- és Jakab-kor
kis szárnyas lényeit,  a mai köznapi fairyk elődeit.

A Mab k irálynő mellett van a Szentiván éji álomnak még egy
csodás mesei szereplője: Puck,  aki szintén egyfajta tündér,
egy csínytevő manó.

 

 

Az európai irodalomba is beépültek a tündérek.
A 17-18. században a tündérek gyűjteményes mesekötetekben is
felbukkannak, az 1700-as évekre már több ezer ilyen témájú mese
jelenik meg, Angliában pedig összefoglaló, gyűjteményes kötet is napvilágot
lát a tündérekkel kapcsolatos hiedelmekről. A Grimm testvérek szintén
beépítik a kor babonáit és ismereteit a meséikbe, melyek a
szájhagyományokból és irodalmi művekből egyaránt táplálkoznak,
és mivel német nyelvűek, könnyen eljutnak Bécsbe és így
Magyarországra is.

 

 

Az első ismert magyar nyelvű mű, amelyben tündérek
szerepelnek, az Árgirus-széphistória, amely 1580 táján íródott;
szerzője Gergei Albert. A széphistória, amely ismeretlen eredetű,
feltehetőleg latin vagy itáliai mintára vezethető vissza.
Rendkívül erős hatást gyakorolt a magyar népmesék világára, s a
magyar irodalomra is, hiszen egy késői kiadása szolgált
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című művének alapjául.
A 17-18 sz. folyamán az európai folklórból és irodalomból
fokozatosan bekerülhetett a magyar köztudatba és irodalmi életbe
a fairy értelmű tündéralak, mely összekeveredett az
itthon már meglévő elemekkel.

Felhasznált forrás(ok): Wikipédia, Nők Lapja Cafe

 

 

Tündérek - hiedelmek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.005 mp