Tündéri képek

A tündér etimológiája nem tisztázott –
vannak, akik egy sumer szógyököt ismernek fel benne
(dingir sumer nyelven „isten(ség)”, „ég” jelentésű;
egyébként ugyanebből a szóból vezetik le a tenger-t is),
sőt a magyar népmesék Tündér Ilonáját is
egy sumer isten nevéből származtatják (Dingir Ilama).

A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok
igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak.
Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában.
Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak
a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények,
melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb,
vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet,
ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el.
Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk
korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma,
azért legalábbis hasonló.
A latin fatum, sors, végzet szó fata többes számú alakjából származik
a tündért jelentő francia fée, a német Fee, az angol fairy.
A fatum, a végzet istennői,
a Párkák a görög mitológiából kerültek át a rómaiba,
eredetileg tehát ők voltak ez emberi sors fonalát szövő Moirák.
Legtöbbször az istenektől független vagy akár
az istenek felett álló alakokként képzelték el őket.
Ugyanakkor magának a tündérnek jó néhány típusa
igen erős összefüggést mutat a szintén görög nimfákkal.
Elsősorban azok a változatok mutatnak sok hasonlóságot
a nimfák különböző formáival:
najádokkal, nereidákkal, dryádokkal, melyek tavi vagy vízi,
illetve erdei tündérként szerepelnek;
ezeket a formákat Artemisz/Diána vadászistenségek szerepköre
és alakja is formálta.

Mivel minden nép a maga világát sok mesei,
varázslatos lénnyel népesítette be, így elkerülhetetlen volt az,
hogy a különböző kultúrák találkozásakor az alakok keverednek.
Így történt ez a tündér esetében is, hiszen az Európában élő népek:
kelták, germánok, szlávok szintén rendelkeztek
a görög nimfákhoz, Moirákhoz, a római Párkákhoz, geniusokhoz hasonló,
de azoktól némileg eltérő csodás alakokkal,
például a germán Nornák, valkűrök, a skandináv trollok, a Balkán tündérei:
a délszláv vila és szamodiva, szamovila,
az albán, román zinâ, zîna
Az ma már ennyi év távlatából gyakorlatilag kideríthetetlen,
hogy az egyetemes kultúrtörténet egyébként is igen változatos
és korszakonként változó tündérábrázolásában mely nép mennyit tudhat magáénak.










