A köszönés a legáltalánosabb
és leggyakoribb társadalmi érintkezési forma,
bár sokan elfeledkeznek erről.

Köszönés élő szóban

A szóbeli köszönés alapvetően napszakhoz igazodik,
tehát a „jó reggelt”, „jó napot”,
„jó estét”, „jó éjszakát” kifejezéseket illik használni,
de igazán a „kívánok” hozzátételével lesz
udvarias az üdvözlés.

Az elköszönés leggyakoribb változata a „viszontlátásra”.
Természetesen léteznek kivételek is.
Gondoljunk csak bizonyos szakmai körök,
vallási vagy társadalmi szervezetek
sajátos belső megszólítási formájára,
például az egyházi életben a „Dicsértessék!”.

Más európai nyelvekben a köszönés szabályai ugyanezek,
bár néhány országban eltolódnak a napszakok,
például az angoloknál, ahol délig kívánnak jó reggelt,
a dél-európai országokban pedig akkor kezdődik az este,
amikor nálunk az éjszaka.

Tegeződés

A napszakhoz kapcsolódó köszönést
tegező köszönés válthatja fel baráti, bizalmas,
közelebbi ismeretség és megfelelő környezet esetén.

Munkahelyen az a szokás, hogy az új munkatársakat,
amennyiben nő, akkor a nők, ha pedig férfi,
akkor a férfiak egyből tegezik.


A tegeződő köszönés formái a „szervusz”
és a bizalmasabb „szia” (nem pedig a cső).

A tegezés nemzeti sajátosság is,
erősen függ a nyelvtől, nem mindegy hol
és meddig használjuk.
Bizonyos országokban és társadalmi körökben
csak a magázás a használt beszédforma.
Még magyar parasztcsaládokban is előfordul,
hogy a férj és feleség,
valamint a szülő és a gyermek magázza egymást.

Ki köszön kinek?

Előre köszön:

• férfi a nőnek
• fiatalabb az idősebbnek
• beosztott a főnöknek
• belépő a bentlévőknek

Persze adódhatnak nem egyértelmű helyzetek is,
de a lényeg, hogy ne mulasszuk el a köszönést
és viszonozzuk azt, különben megsértjük a másikat.

Az angol szokás szerint
a férfi csak akkor köszönhet előre egy nőnek,
ha az már jelezte egy könnyű fejbiccentéssel,
hogy fogadja a férfi köszönését.

Régi hagyományok

A köszönés mára leegyszerűsödött.
A régi hagyományokból csupán a fejbiccentés,
a könnyű meghajlás, férfiaknál a kalapemelés
és a felállás, a kézfogás, az ölelés és a csók,
valamint hölgyeknek a kézcsók maradt meg.

A fejbiccentés a futó  találkozások módja.
Télen kalapemeléssel párosul férfiak esetében,
hiszen a nők nem emelnek kalapot, sőt,
hosszabb zárt helyen való tartózkodásnál is magukon hagyhatják.
Viszont színházban, operában, moziban nekik is le kell venniük.

A könnyű meghajlás bemutatkozáskor a leggyakoribb,
kézfogással együtt, társasági összejövetelen
az első találkozáskor, búcsúzásnál férfiaktól hölgyeknek,
idősebbeknek, magasabb rangúaknak.
De futó találkozáskor az utcán is kijár a hölgyeknek a férfiaktól.

A férfiak mindig felállnak, ha nőt köszöntenek;
a fiatalabbak, ha idősebbet;
a beosztott, ha főnökét köszönti.
Étkezésnél, ha egy hölgy távozik,
a férfi asztalszomszédjának illik segédkeznie
a szék elemelésével,
leülésnél pedig annak visszahelyezésével.

A kézfogás az üdvözlés egyik legrégibb formája.
Nem kötelező, elmaradása nem udvariatlanság,
el nem fogadása viszont sértés.
Aki előre köszön, annak meg kell várnia,
amíg a másik kezet nyújt.

Hazánkban nagyon népszerű a kézfogás,
más országokban sokkal ritkább,
néhány ázsiai és afrikai országban nem is illik kezet fogni.
Maga a kézfogás rövid, határozott mozdulat.
Helytelen a hosszas szorítás, rázogatás,
vagy éppen a nagyon gyenge,
lógó kézzel történő kézfogás.
A partner fizikai állapotához kell igazítani az erejét.
Kézfogás közben (és természetesen minden üdvözlésnél is)
a felek egymás szemébe néznek.
A félrenézés sértés, ahogy az is, ha közben dohányzunk.

Az ölelés és a csók nagyon bizalmas kapcsolatot fejez ki.
Régi hagyományaik vannak a különböző kultúrákban.
A formális ölelés nem jár a testek szoros érintkezésével,
viszont a rokonok, bizalmas ismerősök
ténylegesen átölelik egymást.
Hossza az érzelmek mélységétől,
a legutóbbi találkozás óta eltelt időtől,
az adott alkalom motivációjától függ.
A kapcsolódó váll- és hátbaveregetés örömöt fejez ki,
de figyelni kell a mértékletességre.

A csók ma már csak jelkép.
Ezt a szokást a puszi-puszi írja le,
mely rendszerint két jelképes csókból áll.
Hiszen csak úgy csinálunk mintha,
a puszit adó szája igazából
nem is érintkezik a másik arcbőrével.
Főként a nők kényesek erre,
nehogy elkenődjön a sminkjük.

A kézcsók nagyon kedves, rendkívül udvarias
és ünnepélyes köszönési forma.
Senki számára nem kötelező:
a férfinak nem kell kezet csókolnia, a nőnek nem kell elfogadnia.
Egyébként ez sem igazi csók, csupán arccal a kéz fölé hajlás.
Azonban ha egy társaságban egy férfi kezet csókol egy hölgynek,
akkor ez kötelezi arra,
hogy minden jelenlévő hölgynek kezet csókoljon.

Gyakran kell idegeneknek köszönni.
Hatalmas udvariatlanság egy társaságban
nem köszönni az általunk ismeretlen személynek.
Először köszöntsük ismerőseinket,
majd a társaságában lévőket.

Forrás: dr. Sille István – Illem, etikett, protokoll