Varázslás és gyógyítás

 

A damaszkuszi rózsát (Rosa damascena) választották

2013 gyógynövényének Németországban.

"Ez a virág szinte minden kultúrában

a szépség, a szerelem, a teljesség szimbóluma" -

áll a 9. gyógynövény-szakszimpóziumon,

a szászországi Panschwitz-Kuckauban meghozott döntés indoklásában.

Az illatos rózsafajta gyulladáscsökkentő, görcsoldó

és lázcsillapító hatású, emellett kozmetikai szerekben is alkalmazzák

öregedésgátló hatásai miatt.

Kedélyjavító is, csökkenti az idegi alapú szívpanaszokat és nyugtatja az idegeket.

Kis-Ázsiából származik, már az ókorban termesztették,

majd a 13. században került Európába.

Virágából rózsaolajat és rózsavizet is sajtolnak.

 

 

A boszorkányok sohasem tűntek el egészen az emberek tudatából.

A középkori boszorkányégetésekről szóló történetek

és a gyermekmesék gonosz boszorkányai

mindenesetre erről tanúskodnak.

A legifjabb nemzedék pedig

a Harry Potter-könyvek révén ismerkedett meg

hihetetlen képességeikkel.

Annyit mindenki tud róluk, hogy akár jók, akár rosszak,

kiválóan értenek a bájitalok főzéséhez.

Ez a tudás pedig hatalom. Van, amikor gyógyít, van, amikor öl.

 

A boszorkányság története sok ezer éves múltra tekint vissza.

Akkoriban Európában még két istent, a vadászatot jelképező

Szarvas Istent és a termékenység istenét tisztelték.

Ezekkel az istenségekkel csak kiválasztott személyek,

varázslók tudtak kapcsolatot teremteni.

Ezek a világon mindenütt -

a dél-amerikai indiánoktól az afrikai törzseken át

a kínai birodalom nomádjaiig - nagy tiszteletnek örvendtek.

A vándorló magyar törzseknél sem volt ez másként.

Sámánjaik, táltosaik még a vezérek döntéshozatalaiba is beleszólhattak.

 

Az ókorban a boszorkányok még nem a gonosz megtestesítői voltak.

A varázslatos gyógyító képességű, bölcs asszonyokat inkább jóindulat övezte.

A félelmetes középkori boszorkánykép gyökerei mégis

a görög-római mitológiában keresendők.

Homérosz Odüsszeia című eposzában Kirké boszorkánysága,

túllépve az egyszerű mágián, már rontásra is képes.

Később a boszorkányhit ősi, pogány világból átszivárgott változata

módosult formában ugyan, de a kereszténységben is helyet kapott.

Amíg az előzőnél a kuruzslás dominált, addig az utóbbinál -

különösen a sötét középkorban - megmagyarázhatatlan

és rendkívüli jelenségekkel hozták a boszorkányokat összefüggésbe.

Olyan eretnek szekta tagjainak tekintették őket,

akik az ördögökkel cimborálnak, és segítségükkel rendkívüli,

természetfölötti dolgokra képesek.

 

Egy részüket strigáknak, "seprős boszorkányoknak",

olyan asszonyoknak vélték, akik éjszakánként állatok alakját öltik magukra

és alvók vérét szívják, elevenen felfalják őket,

illetve nyomasztó látomásokat okoznak.

A malefica, maleficus elnevezéssel azokat a női boszorkányokat

vagy férfi boszorkánymestereket illették,

akiket rontással, varázslással gyanúsítottak.

Ezzel kapcsolatban született meg

a XII. század elején Könyves Kálmán királyunk

úgynevezett boszorkánytörvénye, amely a többi között kimondta:

"Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék."

Ezzel megakadályozta a pogány korból származó népi hiedelmen alapuló boszorkányüldözést.

 

Kezdetben az egyház nem foglalkozott ezekkel a hiedelmekkel.

"A vallási indíttatású boszorkányüldözés a XIV. században kezdődött meg,

és a XV. század végére érte el csúcspontját.

VIII. Ince pápa 1484es bullájában a boszorkányságot

halállal büntetendő szentségtörésnek nyilvánította.

Két évvel később két dominikánus szerzetes,

Heinrich Kramer és Jacob Sprenger megjelentette

a boszorkányvizsgálat alapművét,

a hírhedt Boszorkányok pörölye (Malleus Maleficarumot) című könyvet.

Ezzel megkezdődtek a boszorkányégetések.

Bizonyos források szerint a boszorkányüldözésnek legalább több százezer áldozata volt.

 

Magyarországon 1565-ben volt az első

és 1756-ban az utolsó boszorkányper.

Mindeközben több mint ötszázötvennégy bírói ítélet született,

közülük százkilencvenkettő halálos volt.

Máig emlékezetes az 1728-as szegedi megtorlás,

amikor tizenhárom embert égettek el a Boszorkány-szigeten.

A vád az volt ellenük, hogy ők felelősek a termést elpusztító aszályért.

A hasonló esetek megismétlődését Mária Terézia akadályozta meg.

 

A repítő kenőcs

Az első boszorkányokként megbélyegzett asszonyok szegény falusiak voltak,

ekképp az alsó társadalmi rétegekhez tartoztak

. Azzal hívták ki maguk ellen a sorsot, hogy mindenki másnál

jobban és gyorsabban ismerték fel a gyógyító

vagy éppen mérgező hatású füveket és bogyókat.

A gyógynövényekkel kapcsolatos tudásuk olyan széles körű volt,

hogy gyógyitalaikat bármilyen varázslatra alkalmasnak tartották.

Az olaszországi Castel Presule-i perek jegyzőkönyvei szerint

Fie boszorkányai bevallották,

hogy amikor testüket gyógynövényekből készült kenőcsökkel kenték be,

akkor fel tudtak repülni a fennsík felett uralkodó Sciliar-hegy csúcsáig.

 

Négy évszázaddal később a Göttingeni Egyetem néprajzi intézetének kutatói

elhatározták, hogy kipróbálják a szóban forgó kenőcsöket.

Megdöbbenésükre rájuk is hatott a varázslat.

Ők is repültek, igaz, csak kábult álmukban.

Amikor húsz óra múlva magukhoz tértek,

arról számoltak be, hogy olyan vízióik és érzéseik voltak,

mint amilyenekről a boszorkányok vallottak.

 

Ilyen állapotot a hegyvidéken élő,

boglárkafélékhez tartozó Katika- vagy havasi sisakvirág idéz elő.

Ez a faj olyan erősen mérgező alkaloidot - akonitint - tartalmaz,

amely az idegvégződéseket bénítva lehetetlenné teszi a felületi

és mély tapintásérzékelést.

Akonitinos kenőccsel bekent testű személynél

ez a kezelés olyan érzést vált ki, mintha repülne.

 

A növényi mérgekből összeállított "varázsitalokat" fogyasztó "boszorkányok"

így valóban önkívületi állapotba kerülhettek,

látomásaik és nevetőgörcseik lehettek, szédülhettek, foroghattak,

és összefüggéstelenül beszélhettek.

Amikor ilyen állapotban látták őket az emberek,

csakugyan azt hihették, hogy tudnak repülni,

a jövőbe látni, és eladták lelküket az ördögnek.

A csattanó maszlag nyár végén virágzik,

és felhasadó terméséből télen szórja szét mérgező magvait

 

Az álmot hozó olaj, korabeli forrás szerint, a mérges saláta,

a bolondító beléndek, a szédítő vadóc vagy konkolyperje,

a gyilkos csomorika, a mák és a farkas kutyatej magjából készült.

A boszorkánykenőcsök fő alapanyagát a csattanó maszlag,

a maszlagos nadragulya és a már említett beléndek is szolgáltatta.

A csattanó maszlag nitrogén- és melegkedvelő, szárazságtűrő gyomnövény.

Olyan  alkaloidokat tartalmaz, mint például a hiosciamin,

skopolamin, valamint atropin,

amelyek bénító hatást gyakorolhatnak a vegetatív idegrendszerre.

Az alkaloidtartalom a magokban a legnagyobb.

A csattanó maszlag atropinja kis mennyiségben nagyszerű nyugtató,

de ha többet használnak belőle,

tudathasadáshoz hasonló tüneteket is kiválthat.

Tizenöt-húsz mag elfogyasztása gyermekkorban halált okozhat.

Tavaly novemberben ezért került kórházba

a győri mezőgazdasági szakközépiskola nyolc diákja,

amikor megkóstolta a csattanó magját abban a reményben, hogy attól jó kedve lesz.

Maszlagos nadragulya

A burgonyafélék családjába tartozó nadragulya

Európa és Ázsia hegyvidékein honos.

Úgy vélték, hogy az ördög növénye.

Leveleiben és gyökerében szintén alkaloidok - atropin,

hioszciamin és szkopolamin - vannak, amelyek a gyomorhurut

és ­fekély orvoslására is alkalmasak.

Túladagolva azonban erős mérgek,

amelyek esetenként őrjöngésig fokozódó izgalmi állapotot,

valamint látási és hallási érzékcsalódásokat (hallucinációkat) okozhatnak.

Mindkét növény megfelelő adagolását a "boszorkányok" határozták meg elsőként.

 

A bolondító beléndek a nadragulyáéhoz hasonló,

veszedelmes méreg forrása,

amely belsőleg egymagában nem, csak keverékek,

készítmények formájában használható.

Emésztőszervi görcsök kezelésére alkalmas,

de emellett nyugtató és fájdalomcsillapító hatása is van.

Hajdan asztmás rohamok, görcsös köhögés, hisztéria, álmatlanság

és mindenféle, nagy fájdalommal járó betegség elleni szerként volt ismeretes.

Külsőleg fájdalomcsillapítóként, görcsoldóként és gyulladáscsökkentőként alkalmazták.

A hiedelem szerint a szártalan bábakalács akkor hatásos,

ha reggeli harmatban szedik

Alapos növényismeretüknek tulajdonítható,

hogy az úgynevezett boszorkányok testi és lelki bajokat

egyaránt gyógyítani tudtak,

ekképp enyhítették a korabeli viszontagságos élet szenvedéseit.

Gyógyító képességeiket Paracelsus fennen hangoztatta.

"Boszorkányok" fedezték fel és használták először azt a hegyvidékeken honos

piros gyűszűvirágot, amelynek hatóanyagai (glükozidjai)

a szívműködést szabályozzák.

Az Angliában boszorkánykesztyűnek nevezett növény

glükozidjai közül a digitoxin és a digitalina a szívműködést serkenti,

míg a digitonin nyugtatja.

 

A középkor legnagyobb pusztítást okozó, rettegett betegsége a pestis volt.

Ha felütötte fejét a járvány, nemritkán a boszorkányokat okolták érte.

Nagy becsben tartották a betegséget gyógyító növényeket.

Közéjük tartozott a szártalan bábakalács,

amelyet a legenda szerint Németországban Nagy Károly király talált meg.

Vaktában kilőtt nyílvesszőjével éppen e növény szárát lőtte át.

Azt hitték, hogy csak akkor hatásos,

ha Szent István havának közepén, a kora reggeli harmatban szedik.

Erdei ciklámen

A csabaírét állítólag Csaba magyar királyfi fedezte fel,

amikor sebesültek gyógyítására alkalmas növényt keresett.

Az erdei ciklámen

nálunk a nyugat-dunántúli gyertyánostölgyesek védett kincse.

Évszázadok óta ismeretes hashajtó és gilisztaűző hatása.

Sőt, azt is hitték, hogy a gonoszt távol tartó varázsereje is van.

Plinius szerint az ókori görögök és rómaiak amulettként használták

. Úgy vélték,

hogy "aki gyökerének egy darabkáját vagy az egész növényt a házában tartja,

azon nem fog a gonosz varázslat".

A kis télizöld meténgnek is ilyen mágikus hatalmat tulajdonítottak.

Gonoszt űző varázsereje miatt a két Mária-nap (

augusztus 15-e és szeptember 8-a) között gyűjtötték

. "Ekkor volt igazán hatásos."

Egyébként légúti és emésztőszervi panaszokat megszüntető gyógynövény.

 

A félelmetes mandragóra

Az ázsiai eredetű

boszorkány vagy embergyökérként is ismert mandragóra

hasznos, de veszélyes gyógynövény,

amely hosszú ideig félelmetes hírével tűnt ki.

A göcsörtös, emberi alakra emlékeztető gyökere

megmozgatta az emberek fantáziáját.

Azt hitték, hogy leginkább az akasztófák árnyékában,

mélyen a földben nő, és a kivégzett bűnösök testéből táplálkozik.

A bogyója erősen narkotikus hatású hioszciamint és szkopolamint tartalmaz.

Ez az ősi, keleti varázsnövény Európába az arabok közvetítésével került.

Az ókorban a görögök is használták:

borban áztatott gyökerét szerelemkeltő és termékenyítő hatású szernek hitték,

ezért meddő nők is fogyasztották.

Homérosz Odüsszeiájában is szerepel:

a varázslónő ezt teszi a görög harcosok italába,

hogy disznókká változtassa őket.

A mandragóra azért vált afrodiziákummá(szerelmet fokozó szerré),

mert kétágú gyökerében női és férfialakot véltek felfedezni.

Azt hitték, hogy a gyűjtése veszedelmes, mert amikor a gyökerét kihúzzák,

felsikolt, és aki ezt maghallja, az vagy megőrül,

vagy holtan esik össze. Erről Shakespeare így ír a Rómeó és Júliában:

"Mint egy kitépett mandragóra jajja,
Melytől megőrül minden földi lény."

 

Idővel a boszorkányságról fennmaradt korabeli feljegyzések

összekeveredtek a  gyermekmesékkel.

A Jancsi és Juliska vasorrú bábája

és az Óz nyugati boszorkája

a köznépnek a gyógynövények és a mérgek használatában jártas,

öreg javasasszonyok iránti félelmét testesíti meg.

Még azt is feltételezték róluk,

hogy "Cirokseprűn repülnek, szemmel vernek, megátkoznak".

Napjainkban a boszorkányok eszköztárába tartozó,

gyógyító hatású, mágikus elixíreket bárki megvásárolhatja

a gyógynövényboltokban és gyógyszertárakban.

A "varázslatot" azonban felváltotta a hatóanyagok

tudományos ismeretére alapozott alkalmazás.

Természetgyógyászattal is foglalkozó orvosok megítélése szerint

ezek a természetes alapanyagú orvosságok

kevesebb mellékhatással gyógyítanak jó néhány betegséget,

mint a szintetikus, gyárban készült gyógyszerek.

Dr. Fodor Ferenc