Heltai Jenő :
ŐSZ

Nyomon kísér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül ?
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.

Csukás István: Őszi ének

Forróságok, lobbanások után szelíd
mámorral hozza kincsét
a kifáradt ősz. Hallod érveréseit,
a monoton ritmust? Ne még!
– kiáltanád és borzongsz s fogod hűlő kezeit,
nézed üveges, tört szemét:
hunyorgat rád, mutatja gyűlő éveid.
S mert mást nem tudsz nézni, önmagadba mélyedsz,
zubog a vér, kicsap: élet és enyészet!

E kettős képletű sors kísér, míg élek!
Kettős tükörben vibrál
életem, minden moccanásom s cserélnek
forró kézzel a lét s a halál.
És megyek, nem gondolnék rá, de a lélek
beleszédül néha, mint ki áll
fortyogó mélység fölött, se földön, se égen –
És összegomolyog szívemben múlt s jövő,
s kijózanít ólmos ömlő őszi eső.

Tisztán élni magamért s az életért!
A hemzsegő s összekoccanó
kusza vágyakért, e széthulló őszi tájért!
Felelősség, amely a szót
kikényszeríti s leláncol, ha futni vágynék!
Az egymásra halmozódó
életekben lenni biztos ész, irányzék!
Igy állok a világ kereszttüzében: mérnek!
Nyugtass meg táj, ó, emberek! Itt ez őszi ének.

Sinka István: Ősz...

Fű, fa, virág, dal ma mind olyan szomorú,
Ó, ősz rőthajú Október, te zöld aranyú
pergesd csak, pergesd ezernyi sárga, holt
leveledet s mondd nekik így: Hullongjatok!
S míg édes mákonyoddal ízesül új borod
s drága, ritka fényt szór hideg, kába hold,
jöjj, hervadt ősz s hallgasd: sír az őszi síp.
Ma még úgyis szeretlek, ma még úgyis imádlak,
te rőthajú kedves, képe a méla bájnak.
Mert holnap már, lehet: egy holt sziget
leszel te is s körötted néma roncsok
vergődnek majd, te szép, te múló! Sárguló lombot,
piros levelet adsz most nekem? A nyár, úgye, messze ment?
Csatold le hát ragyogó övedet s várj míg lehet,
Ó, ősz, te szép, te múló, te hervadt, te szent.