Oldalak

Virágos képkeretek

 

Barát az, akire akkor is vágyódsz, amikor egyedül szeretnél lenni.

 

Barátom az, aki ha jót kíván nekem, úgy is gondolja.

 

Barát az, aki akkor is hibátlan tojásnak lát

, ha éppen van rajtad egy kis repedés.

 

Az igazi jó barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni.

 

A szerelem vak, a barátság csak becsukja a szemét! (BY. Virág)

 

A barátság okkal, a szerelem ok nélkül szakad meg.

 

A barátság aranyfonál, mely könnyen elszakadhat.

Össze lehet kötni ugyan, de a csomó örökre megmarad

 

  “Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük.

Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.”

(Helen Keller)

 

“Mindenki hallja, hogy mit mondasz,

a barátok meghallják azt, amit mondasz,

de az igazi barát figyel arra is,

amit nem mondasz ki.”

(Szókratész)

 

 

 

 

“Semmibe se kerül, de sokat ad.


Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják,

és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.


Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.


Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle,

és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.


Boldoggá teszi az otthont,

táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.


Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek,

világosság a szomorkodónak,

és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.


Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni,

mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra,

mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Virágos képkeretek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp